Átadták a Tudományos és Innovációs Park épületét Győrben

Pintér Bence 2023-11-08 11:35:44
Csák János miniszter pozitív példaként említette, hogy a Széchenyi István Egyetem szervesen beépült Győr gazdasági életébe.

A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján a világ kétszáz országa közül benne legyen az első tízben – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Győrben, a Tudományos és Innovációs Park épületének átadóján.

Csák János kiemelte, ennek érdekében a kormány évente mintegy 300 milliárd forintot fordít az innovációra, az elmúlt hét évben az összeg 2100 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, a Neumann János program elindításának is az volt a célja, hogy a gazdaság erősítése érdekében segítse az egyetemek, a kutatóintézetek, a vállalkozások és a pénzügyi világ összekapcsolódását. Ha ezek a területek szétdarabolódnak, ha a korlátok megmaradnak az intézményeken belül és a szereplők között, akkor az ország nem lehet sikeres – mondta.

Csák János pozitív példaként említette, hogy a Széchenyi István Egyetem szervesen beépült Győr gazdasági életébe, az új Tudományos és Innovációs Park pedig erősíti az együttműködést a kutatás-fejlesztés és innováció területén.

Arról is beszélt, hogy nőnie kell a publikációk, szabadalmak és startupok számának Magyarországon, amit a nemzetközi együttműködések is segítenek. A célok elérése érdekében megújították a Magyar Kutatási Hálózatot, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal működését, valamint ezért alakították meg a Kutatási Kiválósági Tanácsot - sorolta a miniszter.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár kockaépületének megújítása a Tudományos és Innovációs Park kialakításának első üteme volt. Az épület melletti terület hasznosításával zárul 2025-ben a második és 2030-ban a harmadik ütem.

Dézsi Csaba András, Győr (Fidesz-KDNP) polgármestere arról beszélt, ahogy fejlődik az egyetem, vagy az Audi Hungaria, úgy fejlődik a város is. Győr sikereit azonban az ott élő emberek tudása, szorgalma, tehetsége és munkája adja – fűzte hozzá.

Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke azt emelte ki, hogy az épület a gazdaság fontos helyszínévé válhat. Az egyetem számára elengedhetetlen a valós és szoros partnerség a gazdasági szereplőkkel – mondta.

Kolossváry Tamás, az innovációs központ vezetője elmondta, az innovációs park első üteme a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból biztosított 6,8 milliárd forintból készült el. A kockaépület fele oktatási funkciókat lát el, egyharmadában a vállalatok kutatás-fejlesztési irodái kapnak helyet, a fennmaradó rész pedig rendezvények lebonyolítására nyújt lehetőséget – fűzte hozzá.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy az egyetem és az Audi kapcsolata gyümölcsöző volt eddig is, az innovációs park működésével pedig még magasabb szintre emelkedik a vállalat next level elnevezésű stratégiája.

Az átadó ünnepségen a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungíria Zrt. startégiai együttműködési megállapodást kötött, amely kiterjed egyebek mellett a képzések gyakorlatorientált fejlesztésére, felvételi-előkészítő és ipari gyakorlati programok szervezésére, valamint a fenntarthatósághoz is kapcsolódó közös kutatás-fejlesztési és innovációs projektekre.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.