44 ország asztaliteniszezői játszanak egy héten keresztül az Arena Savariában

Farkas Bazsi 2023-11-03 08:17:48
550 fős küldöttség érkezik Szombathelyre.

Az U11-től az U19-es korosztályig bezárólag képviseli magát az asztaliteniszező világelit november 8-ig Szombathelyen, az Aréna Savariában. 44 ország 350 versenyzője összesen 550 fős küldöttsége látogat el Vas megyébe, hogy a teljes világot lefedő mezőnyben mérettese meg magát.

Fotó: Farkas Bazsi

Immár 11. alkalommal rendezik meg a városban a WTTA utánpótlás tornáját, a helyszín pedig nem véletlen. Magyarországon ugyanis szinte egyedülálló az olyan sportlétesítmény, ahol a küzdőtér és a bemelegítő terem egy légtérben található meg.

Érdemes lesz odafigyelni a magyar Fazekas Lizettre, aki U13-ban és U15-ben is elindul és a szervezők érmet várnak tőle. 

A Szombathelyi Asztalitenisz Kör négy versenyzője is asztalhoz áll, így Vass Borbáláért, Gergely Márkért, Poór Balázsért és Szarka Gáborért is szoríthatunk. 

Szólj hozzá!

Ágh Ernő: “A fiam talpig becsületes ember.”

Nyilatkozatot kértünk Ágh Péter édesapjától, aki szintén politikus. Előbb válaszolt a kérdéseinkre, majd azt mondta visszavonja nyilatkozatát. 

Ágh Péter: “Ellenfeleink válogatott rágalmakkal próbáltak besározni minket az elmúlt hónapokban.”

A Vas Népének küldött nyilatkozatot a csalással vádolt fideszes parlamenti képviselő. Szerinte minden választó időben informálódhatott a jelöltekről.

Egyelőre néma maradt Ágh Péter, nem örül választási győzelmének a mindig up to date Facebook-oldalán

Nem sikerült elérnünk telefonon sem a képviselőt, sem pedig a titkárát.

Magyar Péter: Ágh Péter csalással nyert. Nem ismerjük el legitim képviselőnek!

A TISZA elnöke felszólította a fideszes képviselőt, hogy ne vegye fel a mandátumát, és ezzel legyen új választás a választókerületben.

Nem sikerült fordítania Strompová Viktóriának, Ágh Péter nyert Vas02-ben

258 szavazat lett a különbség. A “kamu” Magyar Péter 909 voksot kapott.

Pintér Bence szerint drámai válságban van a Győr-Szol - a helyi Fidesz a vonat elé lökte a városüzemeltető céget

A polgármester a következő kormány segítségét kéri, Magyar Pétert tárgyalásra hívta a városba.

Egybegyűjtöttük a hétvége győri programjait

Ha ebből nem találsz kedvedre valót, a probléma nem velünk van. 

Nem csak a víz fogyott el, hanem a konstruktív gondolkodás is – szerkezeti válság szorítja sarokba a magyar agráriumot

Az aszály, a hibás vízgazdálkodás és a rossz termelési irányok egyszerre növelik az importfüggőséget.

Győr befizette a szolidaritási adó aktuális 5 milliárd forintos részletét – Pintér szerint a „nemfizetés” csak egy drága politikai üzenet lett volna

Más városokkal ellentétben Győr nem kockáztatott: a polgármester szerint 9 millió forintba került volna egy eredménytelen húzás.

650 millió forintból újul meg Győr vízi és vízparti élete - a folyók városa szintet lép

Akadálymentes horgászstég, vízitúra-központ és új szabályozási rendszer is érkezik a következő években.

Eltűnt Vámos Zoltán 

A választások utáni héten a Fidesz-KDNP jelöltje nem jelentkezett.

Hol találhatnak egymásra az emberek?

Az ismerkedés örök kérdése számos embert foglalkoztat, hiszen valahol mind keressük a tartós kapcsolatokat, a mély érzelmi kötődéseket vagy azt az egyetlen társunkat, akivel életünket megoszthatjuk.

„Megállapodtunk a benzin és a gázolaj védett árának fenntartásáról” – Magyar Péter egyeztetett a MOL vezetésével

A TISZA elnöke szerint az üzemanyag-ellátás biztosított, és az új kormány alatt sem drágulnak a hatósági árak.

11 ember ivott a szombathelyi kórházban a fagyállós csapvízből

A klímaberendezésekben használt vegyszer került a rendszerbe.

Lakossági fórumot hívott össze Szombathely polgármestere az azbeszt szennyezés miatt

Hétfőn a városházán tart teljes tájékoztatást Nemény András.

Czeglédy Csaba azért léphetett vissza, mert valószínű eljutott hozzá is, hogy mennyire ramatyul áll

A 21 Kutatóközpont most publikált, ám a választás előtt végzett felmérése szerint 8%-on állt a DK támogatott független szombathelyi parlamenti képviselőjelöltje közvetlenül a szavazás előtt.

Gagyi Levente: nem járt nálam egyetlen hatóság sem

Cáfolta a fideszes képviselő az a pletykát, ami szerint a rendőrség végzett nála házkutatást választási csalás gyanújával összefüggően.

Egyeztetett a városvezetés a győri országgyűlési képviselőkkel

Kósa Roland szerint közös munka indul az uniós források és a városi ügyek mentén.