Jön a CSOK Plusz! 15, 30, 50 millió forintos hitelt adnak a családoknak 3%-os kamatra

Farkas Bazsi 2023-10-25 19:09:00
A második gyerek megszületése után született gyerekek után aztán 10 millió forintokat vonnak le a tőketartozásból.

Szerda este kormányinfót tartottak ahol Csák János kulturális és innovációs miniszter jelentett be a kormány legfrissebb döntését családtámogatás témában.

2015 óta 233 ezer család vette igénybe az otthonteremtési támogatást, ez azt jelenti, hogy 754 milliárd forintot osztottak eddig szét az ágazatban. 

Az utóbbi időben azonban megcsappant a városi CSOK-ra a kereslet így új modellt dolgoztak ki. Csák hangsúlyozta, hogy a falusi CSOK rendszer marad a régiben.

Az 5000 fő feletti településeken élők vehetik igénybe ezentől a CSOK Pluszt. Ez az jelenti, hogy kamattámogatott hitelt kapnak a családok, gyerekek számától függően 15, 30, és 50 millió forint értékben. A támogatott kamat pedig 3% lesz. Az első közös otthon megvételekor elég lesz az ingatlan vételárának 10%-át tulajdonolni.

A hiteleket 10-25 éves futamidőre adják, az anyák 41 éves koráig lesznek jogosultak a családok. Amennyiben az anya elmúlt 41 éves, de már túl van a 12 hetes terhességen akkor is jogosult lesz a kamattámogatott hitelre. 

A miniszter hangsúlyozta, hogy telekvásárlásra nem lehet fordítani a támogatást. 

Az első közös otthon vásárlása vagy építése esetén az ingatlannak 80 millió forint lesz az értékhatára, új lakás vásárlása esetén pedig 150 millió forint. 
első közös otthon esetében 80 millió forointps határ, új lakás esetén 150 millió forint az értékhatár

Felújítás vagy bővítés esetén 20%-os önrészre lesz szükség a hasonló hitelfelvételhez. 

A modell szerint az első évben nem kell majd a tőkét törleszteni, elég lesz majd csak a 3%-os kamatot. A gyermek születés évében 1 éves moratóriumot kérhetnek. 

A második gyermek után megszületett gyerekek után a tőkéből 10 millió forintot elengednek el. 

Falusi CSOK-nál 1 gyerek után 1 millió forintot, 2 gyerek után 4 millió forintot 3 gyerek után pedig 15 millió forintot engednek el a hitel tőkéjéből.

Csák arra is felhívta a figyelmet, hogy ház építése esetén ingyenes típustervből választanak a családok. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.