A Fidesz negyedik alkalommal szavazta le a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítását

Farkas Bazsi 2023-10-25 08:36:39
A kormány szerint a munkaszüneti napok számának a növelése gyengítené a gazdaságot és a versenyképességet.

Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának fideszes tagjai kedden ismét leszavazták a Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítását.

Érthetetlen e döntésük, hiszen a magyar társadalom régóta várja, hogy – sok európai uniós tagállamhoz hasonlóan – hazánkban is munkaszüneti nap legyen december 24. napja. Egy felmérés szerint a lakosság 83%-a támogatja a törvényjavaslatot - írja szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében a Jobbik.

A legtöbb támogatás, biztatás a kereskedelmi dolgozók részéről érkezett, a decemberi elhúzódó és fokozott munka miatt ők érzik leginkább túlterhelve magukat. Ezen indítványt több szervezet, pl. a Civil Összefogás Fórum és az Egyenlő.hu is kezdeményezte.

A Jobbik-Konzervatívok szerint nem állja meg a Fidesz azon érve a helyét, hogy a munkaszüneti napok számának a növelése gyengítené a gazdaságot és a versenyképességet, hiszen december 24-én kétségkívül a kereskedelemből folyik be a legtöbb bevétel, de ezen vásárlásokat az emberek más napokra is be tudják ütemezni, különös tekintettel arra, hogy az advent alatt gyakorlatilag végig – hétvégente is – nyitva tartanak a boltok. Jelen energiaválság közepette azt a szempontot sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a kereskedelmi egységek rezsiköltsége olyan magas lehet, amelynél felmerül a kérdés, hogy megéri-e nyitva tartani ezen a napon.

Végső soron itt egy értékválasztásról van szó: egy magát kereszténynek valló ország kormányának tekintettel kellene lennie a magyar családok azon igényére, hogy december 24-től 26-ig együtt tudjanak lenni. Ez az időszak legyen a békesség, a szeretet és a meghitt ünneplés időszaka.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.