Tisztújító választmányi ülést tartott tegnap a Fidesz Vas megyei szervezete.

Hende Csabát újabb két évre választották meg a szervezet élére. V.Németh Zsolt és Ágh Péter lettek az alelnökök.
Illés Károly országos választmányi delegált lett.
Farkas Bazsi
2023-10-19 08:54:58
A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.
A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.
Pénteken végre a gyerekek is birtokba vehetik az új játszóteret.
A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.
Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.
A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.
Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.
Árulta a semmit.
Kondora István szerint az ügyészségi nyomozás csupán sejtetés, és homályos feljelentés eredménye.
A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.
Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.
Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.
Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.
Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.
Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.
De potencianövelő zselét és tablettákat is lehetett nála venni.
Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.
Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.
A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik.
A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.