LMP: növelni kell a vasútra fordított forrásokat

Farkas Bazsi 2023-10-19 19:09:12
Az zöld párt a vasúti közlekedésre fordított források azonnali növelését szorgalmazza és presztízsberuházások helyett érdemi fejlesztéseket sürget.

Süveg Anna, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a magyar vasút éppen összeomlóban van, sürgős beavatkozásra van szükség.

A szóvivő a fenntartható közlekedés kulcselemének, nemzetstratégiai kulcságazatnak nevezte a vasutat. Hangsúlyozta: a teljes leromlásának elkerülése érdekében azonnal forrásokat kell átcsoportosítani a fejlesztésekre, a pályafelújításokra és járműbeszerzésekre.

Az LMP szerint olcsó, használt járművek beszerzésére van szükség, valamint a mellékvonalak újranyitására és országos ütemes menetrend bevezetésére. Nem halogatható tovább a vasutasok életpálya-modelljének kimunkálása sem - sorolta.

Kijelentette: a MÁV szervezeti felépítése is drasztikus átalakításra szorul. Hozzátette: regionális közlekedési szövetségeknek kellene átvenni a tömegközlekedés irányítását, hogy ne a minisztériumból és a "MÁV vízfejéből" mondják meg, mely járatok közlekedjenek.

Süveg Anna rámutatott: a forrásokat mindehhez a Budapest-Belgrád vasút építésére szánt mintegy ezermilliárd forintos keretből, illetve az akkumulátorgyárak támogatását szolgáló beruházásösztönzési célelőirányzatból kellene elvonni. Utóbbi csak idén 132 milliárd forint és ugyanennyi lesz jövőre is - jegyezte meg.

Még a jelenlegi, szűkös költségvetési helyzetben is további százmilliárdok mennek el felesleges projektekre - mondta. Példaként említette a Vodafone felvásárlására szánt 700 milliárd forintot, az akkumulátorgyárak támogatására hét év alatt fordítandó 1500 milliárd forintot vagy a reptér vásárlására elköltendő 1500 milliárd forintot.

A legnagyobb kormányzati hazugságnak nevezte, hogy nincs pénz a vasútra. Kijelentette: van rá pénz, hazai forrás is, csak jó helyre kellene tenni.

Bírálta a kormányt, amiért nem a magyar gazdaságot és a hazai érdekeket szolgáló közlekedést fejleszti.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.