SZOVA: A költségek növekedési üteme meghaladja a bevételekét

Farkas Bazsi 2023-10-12 16:59:43
Veszteséges évre számít a cég.

Elkészült a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Kft. első félévét ismertető beszámoló. A dokumentumot a szeptemberi városi közgyűlés el is fogadta. 

A jelentésből az derül ki, hogy 

2 milliárd 343 millió forint árbevétele volt a cégnek az év első hat hónapjában.

Az első félévben ingatlan eladásra nem került sor a SZOVÁ-nál, az pénzügyi eredmény a városgazdálkodási tevékenységből, a parkolási  és a hulladékgazdálkodási költségekből tevődtek össze.

Nőttek a cég dolgozóinak bérei. A fizikai dolgozóknál 20%-kal, a szellemi dolgozóknál 15%-kal emelték a fizetéseket,

ez összesen 80 millió forint plusz terhet jelentett a Zrt.-nek. 

Nőttek a rezsikiadások is. A villamosenergia és a földgáz költségei a többszörösére emelkedett.

Ez éves szinten várhatóan 200-300 millió forintos többletkiadást fog eredményezni.

Ahogy arról lapunk már korábban beszámolt, az energiaárak növekedése miatt a Tófürdő az idei szezonban közel 100 millió forint veszteséget termelt. 

A beszámolóból kiderül, hogy a SZOVA hiába hirdetett meg több, nagyobb értékű ingatlant, azok megvételére nem mutatkozott hajlandóság. Amit viszont értékesítettek abból a cég a második félévre várja a bevételeket.

A jelentés kitér arra eddig idén nem voltak likviditási problémáik. Valamint, hogy a második félévben várhatóan meg fognak növekedni a SZOVA kiadásai, így szükség lesz arra a 700 millió forintos tagi kölcsönre, amit a közgyűlés már jóváhagyott, ám a cég eddig nem hívta le. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.