Itt van a Gyurcsány Szombathelyen!

Farkas Bazsi 2023-10-11 12:49:00
Vas és Zala megyébe költözik a Demokratikus Koalíció két napra.

Kihelyezett frakcióülést tartanak a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői október 11-én és 12-én, szerdán és csütörtökön Vas és Zala megyében. A DK vezető politikusai többek között Szombathely és számos kistelepülés polgármesterével találkoznak, Zalaegerszegen oktatási fórumot tartanak, Nagykanizsán, Keszthelyen és még számos településen pedig utcafórumot, kitelepüléseket és lakossági találkozót szerveznek. Emellett a képviselők szakszervezeti és intézményvezetőkkel, és helyi vállalkozókkal is tárgyalnak majd.

Mi, szociáldemokraták a Demokratikus Koalícióban, a haza legerősebb ellenzéki pártjaként minden erőnket arra fordítjuk, hogy Magyarország minden részén megszervezzük a társadalmi ellenállást az Orbán-rendszerrel szemben. A DK aktivistái kitelepüléseken folytatják a Leplezd le Orbánt! című kiadványunk terjesztését, amely az Orbán-rendszer 15 hazugságát leplezi le 15 ténnyel, amelyet adatok és grafikonok támasztanak alá. Személyesen visszük el az igazságot az emberekhez az ország minden szegletébe, hogy mindenki lássa: Magyarország kormányzóképes alternatívája a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány, amely szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Mindenható vállalati profit helyett végre európai béreket és nyugdíjakat, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk - írja a párt szerkesztőségünkhöz eljutatott közleménye.

A DK frakciója ma délelőtt járt a szombathelyi Városházán. Olvasónk a ház előtti téren fotózta le a politikusokat. 

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a DK közleményben erősítette meg, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK parlamenti frakciójának tagjai nem titokban tartottak megbeszélést Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármesterrel. A találkozóról fotó is készült.

Fotó: DK

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.