Korrupciógyanú a Budavári Önkormányzatnál - Egy vállalkozó állítja, hogy védelmi pénzt kért tőle a polgármester

Farkas Bazsi 2023-10-10 10:14:50
V.Naszályi Márta tagadja a vádakat.

A választások előtt azt ajánlotta, ha az anyagi támogatás megtörténik, akkor olyan szerződést kötnek velem, hogy ne lehessen innen kitúrni, még bűncselekménnyel sem - állítja Szamos Miklós vállalkozó az Indexnek.

Szamos két cukrászdát üzemeltet a Várban, a Koronát és a Ruszwurmot. Az üzletember állítása szerint mindkét helyiségre örökös bérleti joga van cégének. Csakhogy mindkét helyiségre már régóta pályáznak mások is.

Az ügyvezető szerint már 12 évvel ezelőtt helyiségfelmondással akarták elvenni tőle egyik üzletét, ám ez akkor nem jött össze.

Szamos azzal kereste meg az Indexet, hogy V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) - jelenlegi polgármester - a választások előtt azt ajánlotta, ha az anyagi támogatás megtörténik, akkor olyan szerződést kötnek velem, hogy ne lehessen innen kitúrni, még bűncselekménnyel sem. Az ajánlat két cukrászdát érintett: a Koronát és a Ruszwurmot. A polgármester azt is hangsúlyozta: ha nem történik meg a támogatás, akkor nem véd meg. Tehát védelmi pénzt kért.

Az önkormányzat egy határozattal felmondta a bérleti szerződést, amit ugyan Szamos megtámadott a bíróságon, ám keresetét a Kúria is elutasította. 

A lap megkereste a polgármestert. A Budavári Önkormányzat a következő írásos választ küldte meg:

A Budavári Önkormányzat a Ruszwurm Kft. több tulajdonosa közül senkivel nem áll elszámolási vitában. Magával a Ruszwurm Kft.-vel szemben bíróságok által jogerős ítélettel elbírált jogvitája volt a Budavári Önkormányzatnak amiatt, hogy a cég által az önkormányzattól bérelt, összesen 3 helyiség bérleti szerződése 2015-ben megszűnt, azonban a Ruszwurm Kft. az üzlethelyiségeket nem szolgáltatta vissza az önkormányzat részére. Tekintettel arra, hogy a cég a számára kedvezőtlen kimenetelű jogerős bírósági ítéletek alapján sem adta vissza a Budavári Önkormányzat részére az üzlethelyiségeket, és az önkormányzatnak megítélt több százmillió forint összegű használati díjat sem fizette meg, így ezek érvényesítése érdekében végrehajtási eljárás van folyamatban. V. Naszályi Márta polgármester nem kért, és nem kapott anyagi támogatást Szamos úrtól. Ez nyilvános kampányszámláján is ellenőrizhető.

Jelenleg az ügyben ügyészségi feljelentést tettek.  

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.