Egy komplett tantermet újított fel a TDK a szombathelyi Gépipariban

Farkas Bazsi 2023-10-04 13:10:00
Ablakcserére, új vakolatra, festésre, padfelújításra és digitális táblára is futott a felajánlott 10 millió forintból.

Ma adták át a felújított ipari szerviztechnikus tantermet a Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumban Szombathelyen. A teremre közel 10 millió forintot költött el a TDK Hungary. Ebből a pénzből ablakcserére, új vakolatra, festésre, padfelújításra és digitális táblára is futotta.

Beszédében Rettegi Attila, a Szakképzési Centrum vezetője elmondta, hogy a Gépipari már eddig is a jövő szakembereit biztosította, az épületben többek között okleveles technikusi képzés is folyik. Jelenleg 40 tanulót oktatnak abban a duális képzésben, ahol a TDK partneri szerepet tölt be. Az iskola és a gyár együttműködésének következő fázisaként a hegesztőlabort fogják modernizálni.

Takács Balázs a TDK Hungary igazgatója kiemelte, hogy ma már az elektronikai ipar elképzelhetetlen gépipar nélkül, ehhez pedig a legmodernebb technika kell. A Gépipari és a TDK 2017 óta dologozik együtt, 2020-ban pedig a duális képzést indultották meg. 

Szólj hozzá!

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.