Brenner-emlékhely és valószínű esküvőhelyszín lesz a Brenner-villából

Farkas Bazsi 2023-10-02 16:21:00
A Szombathelyi Egyházmegye 100 millió forintért vásárolta meg az épületet. A tető ácsolása már idén elkezdődhet, ez 50 millió forintba fog kerülni. Az épület egészének felújítására adományokat várnak.

Ahogy arról a múlt héten elsőként az Ugytudjuk.hu számolt be: a Szombathelyi Egyházmegye megvásárolja a szombathelyi Brenner-villát.

Az önkormányzatnak ugyan elővásárlási joga volt az épületre, ám a testület lemondott róla, így 100 millió forintért cserélhet gazdát most az ingatlan. (A jelenlegi tulajdonos 28 millió forintért vette.)

Ahogy az egy mai tájékoztatón elhangzott, az adásvétel már a héten megtörténhet. Ehhez már csak az szükséges, hogy az önkormányzat írásban is megküldje az elővásárlási jogról való lemondását. 

Ezzel párhuzamosan már zajlik az öltetelés arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen funkciókat adjanak az egykori villa épületnek. 

Az biztos, hogy Brenner Tóbiás, a város egykori polgármestere és Boldog Brenner János emlékszobát kap az épületben. Ám a 600 négyzetméteres villa túl nagy ahhoz, hogy a többi része kihasználatlanul maradjon, így valamiféle közösségi térben gondolkodunk. Szombathelyen kevés esküvőhelyszín van, így talán az áll most legközelebb a megvalósítandó ötletekhez, hogy esküvőhelyszínt alakítsunk itt ki - hangzott el Székely János megyéspüspöktől.

Wimmer Roland gazdasági igazgató kérdésünkre azt mondta, hogy jelen pillanatban 47 millió forintos ajánlatuk van egy olyan tetőre, mint ami a 2016-os tűz előtt állt az épületen. Hogy pontosan mennyibe fog kerülni a tető, az majd csak azután fog kiderülni, hogy eldöntik mi lesz a pontosa funkció, és ahhoz a tetőtérhez milyen formában kell hozzányúlni.

Az is elhangzott, hogy az épület felújítására adományokat várnak. Erre hamarosan egy külön bankszámlaszámot hoz majd létre az egyházmegye.

A jelenlévő Melega Miklós, a Vas megyei Levéltár igazgatója, önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) azt mondta ő egy havi képviselői tiszteletdíját ajánlja fel e célra. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.