160 millió forintból újítják fel a sárvári gyermekorvosi rendelőket, csak közben nem marad gyermekorvos a városban

Farkas Bazsi 2023-09-28 18:10:00
A város három gyermekorvosából kettő felmondott, egy pedig nyugdíjba megy. A sárváriak Facebook-csoportot hoztak létre az ügy megoldására.

GYEREKORVOST Sárvárnak!!! Ne tűrjünk, ne hagyjuk annyiban!!!!!  - ezzel a névvel tegnap hoztak létre egy Facebook-csoportot, aminek cikkünk megírásakor már 530 tagja volt. 

Az ok pedig ami miatt a csoport létrejött, az az, hogy úgy néz ki a 15 ezres városban januártól nem lesz állandó gyermekorvos. 

Sárváron három körzet van, ezekben eddig Horváth Magdolna, Schmalcl Erika, és Kálózi Patrícia gyermekorvosok dolgoztak. Horváth Magdolna nyugdíjba megy, Schmalcl doktornő pedig már szintén korábban jelezte, hogy 2024. január 31-ig fogja ellátni a feladatát.

Ennek hatására Kálózi doktornő azt jelezte, hogy október 31-vel felmondja a feladatellátási szerződését. Mindezt azzal indokolta, hogy nem tudja felelősséggel ellátni a kollégák felmondása miatt rá háruló három körzet ellátását. 

A doktornő posztja szerint ő felvette a kapcsolatot a sárvári önkormányzattal annak érdekében, hogy más formában lássa el a praxis működtetését, ám eddig az önkormányzattól semmiféle megkeresés nem érkezett irányába.

A gyermekorvosi ellátás bizonytalan jövője ellenére éppen most újítják fel a sárvári gyermekorvosi rendelőket. A 2-es és 3-as gyermekorvosi körzeteket ellátó rendelőket bruttó 160 millió forintért, a TOP Plusz Program segítségével újítja fel az önkormányzat. A beruházás várhatóan jövő év júniusában készül el. 

De nem csak gyermekorvos hiányzik Sárvárról. A Vörös Gábor halála miatt megüresedett felnőtt háziorvosi praxis is betöltetlen. Így a 6 körzetből egyben nincsen orvos a városban.

Címlapon: Folyik a munka a sárvári gyermekorvosi rendelők felújításán (9600 Facebook-oldal)

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.