A nap legfontosabb számadatai: idén 2632 méter út, 20 ezer 230 négyzetméternyi burkolat, 6492 méter kerékpárút, 1855 méter járda és 117 parkoló épült Szombathelyen eddig

Farkas Bazsi 2023-09-25 13:09:42
A Kodály Zoltán és a Rumi Rajki István utcák felújítása pedig még csak most kezdődik meg.

Veretes táblázatba szedte a csütörtöki városi közgyűlésre a szombathelyi városvezetés az idei év út, kerékpárút és járda építéseinek eredményét. 

Az útépítéseknél a következő listát adta közzé a hivatal:

- TOP-6.1.5-15-SH1-2019-00002 Ferenczy István utcai fejlesztés során a Szent Quirinus utca elkészültével többek között 1066 m út, egy körforgalom, 2 buszmegálló került kialakításra. 
- A Vásárcsarnok környezetének rekonstrukciójánál többek között 2982 m2 aszfaltburkolat, 798 m2 térkő burkolat, 487 m2 zöldfelület került felújításra. 
- A Vörösmarty M. utca – Szent Márton utca – Wesselényi M. utca – Thököly I. utca – és Hunyadi J. utcai kereszteződés felújítása során 8813 m2 új burkolat készült. 
- TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00780 Szedreskert szabadtéri közösségi rendezvénytérré fejlesztése című projekt keretében 70 m hosszban fixált felületű zúzalékos út épült.
- A Bartók Béla krt. – Gagarin utca – Jókai Mór utca – Jégpince utca kereszteződésben új körforgalom épült. Megvalósult 3865 m2 aszfaltburkolat, 1346 m2 térburkolat, 2400 m2 zöldfelület. 
- A Gagarin utcában közműfejlesztéssel egybekötve önkormányzati hozzájárulással 44 m hosszon új burkolat készült.
- Markusovszky utca – Sugár út – Horváth Boldizsár krt. – Dr. István Lajos krt. kereszteződésben új körforgalom épült, ahol 1505 m2 aszfaltburkolat, 30 m2 térburkolat, 520 m2 zöldfelület kialakítása történik. 
- A Hunyadi János utca – Szent Gellért utca – Szőlős utca kereszteződésben 930 m2 aszfalt burkolat megújításra került.
- A Körmendi utca - Szent Flórián körút - Brenner Tóbiás körút kereszteződésében lévő körforgalom felújítása során 1000 m2 aszfaltburkolat készült.
- A Szent István király utcai Gyöngyös-patak hídrekonstrukció során új híddal együtt 1065 m2 aszfaltburkolat újul meg.
- A Szőlős utcában az útburkolat felújítása zajlik, 575 m új útfelület valósul meg. 
- A Károly Róbert utca felújítása is készül, új burkolat kerül kialakításra 693 m hosszban.
- Szombathely város területén 5 helyszínen új gyalogos átkelőhelyek építése történik. Helyszínek: Demeter utca; Kassák Lajos utca és Faludi Ferenc utca kereszteződésében a Kassák Lajos u. 6.-tól a Kassák Lajos u. 12. felé és a Kassák Lajos u. 12.-től a Kassák Lajos utca 11. felé; Kodály Zoltán utca 1. és Kodály Zoltán utca 12-14. szám között;  Szófia és Maros utca kereszteződésében postától a Kámoni húsboltig, illetve a Postától az Írottkő utca felé; Szent István király utca és Rumi külső út kereszteződésében.
- Fogaras utcai kavicsos parkoló deltájának aszfaltozása megtörtént, megközelítőleg 70 m2 felület újult meg.
- A Bem József utcában közműfejlesztéssel egybekötve 44 m aszfalt újult meg.
- A Fürdő utcában közműfejlesztéssel egybekötve 140 m aszfalt újult meg.

Az alábbi beruházásokkal Szombathelyen és környékén összesen 6492 m kerékpárút valósult meg:

- TOP-6.4.1.-16 számú Fenntartható városi közlekedésfejlesztés című felhívás keretén belül a Szombathely és Vép között egyoldali kétirányú kerékpárút valósult meg 1718 m hosszan. 
- TOP-6.4.1.-16 számú Fenntartható városi közlekedésfejlesztés című felhívás keretén belül Szombathely-Balogunyom településeket összekötő egyoldali kétirányú kerékpárút valósult meg 2308 m hosszúságban. 
- Ferenczy I. utcai fejlesztés során a Szent Quirinus utcában 843 fm egyoldali kétirányú kerékpárút készült.
- Zanati úti kerékpárút fejlesztése során 1123 m hosszú egyoldali kétirányú gyalog-, és kerékpárút készült el, továbbá 500 m hosszban kerékpáros nyom felfestése. 

A városban összesen 1855 m hosszban az alábbi új járdák készültek, és meglévő járdák újultak meg:

- Ferenczy I. utcai fejlesztés során a Szent Quirinus utcában 843 fm új gyalogjárda került kialakításra.
- A Károly Róbert utca 14/A,B,C számú épületek előtt közműfejlesztéssel egybekötve 162 m meglévő járda felújítás történik.
- 850 m hosszban az alábbi járdafelújítások készültek/készülnek:
 Bajnok utcában (Saághy és a Kalló utca közt mindkét oldalon) betonlapos járda
 Mise úton beton lapos járda
 Károlyi Antal utca 3 – 5. előtt aszfaltos járda
 Szűrcsapó 16. szám előtt aszfaltos járda
 Stromfeld utcai lakótelep belső járdaszakasz aszfaltozása
 Welther Károly utcában aszfaltos járda
 Hadnagy utcában aszfaltos járda

Az alábbi parkoló fejlesztések során összesen 117 db új parkoló létesül(t) és 41 db meglévő került felújításra Szombathelyen:

- a Rohonci u. 62. szám mögötti ingatlanon 14 db férőhelyes parkoló építése történik.
- a Vásárcsarnok környezetének rekonstrukciójánál 85 db parkolóhely létesült, ebből 44 db új, valamint új zöld felületeket kerültek kialakításra és 18 db fa ültetése történt meg.
- az Esterházy Antal utcai új bölcsőde mellett a projekt során 13 db parkoló és 1 db mozgáskorlátozott parkoló valósult meg.
- az Esterházy Antal utcából nyíló 45 férőhelyes parkoló létesült.

Az idei évben az alábbi játszóterek kialakítása, felújítása történt meg:

- A Víztorony környezetének fejlesztése során 1445 m2 aszfaltburkolat és 540 m2 térkő burkolat, valamint a forgalomszabályozási rendszer (100 m² burkolati jel és 80 db forgalomirányító) került felújításra. A felújítás részeként új játszóeszközök (2 db EIBE játék) és padok (5 db) is elhelyezésre kerültek. Továbbá megújult a park déli csücskében lévő, a Gyöngyös műcsatorna melletti lépcső, mely a parkot és a Gyöngyös patak hídjára vezető járdát köti össze. A víztorony bejáratával szemben, a járdaburkolatokat összekötve egy új lépcső és rámpa is épült. 
- TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00749 jelű „Közösségi terek sportfunkciókkal való bővítése” projektben a Szombathely, Ady tér 6027/1 hrsz., Bem József utca 2804/22 hrsz., Krúdy Gyula utca 9056/11 hrsz., Szedreskert 11727 hrsz. alatti ingatlanokon egy-egy fitnesz park kialakítása történt meg.
- TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00783 projekt keretén belül a Nagy László-Kodály Zoltán utcai játszótér teljes felújítása történt meg mintegy 2390 m2 területen. A játszótér déli részére homokozó, hintakombináció, mini házikó, rugós vitorlás, karusszel (mozgásukban korlátozottak számára is alkalmas, gumiburkolattal); az északi részére kötélmászóka, csúszdás mászóvár, fém csőcsúszda, zigzag egyensúlyozó, mérleghinta került. A leromlott állapotú padok elbontásra kerültek, helyettük újak kerültek elhelyezésre.
- Ugyancsak a TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00783 projektben Szombathely Joskar-Ola lakótelepen a Barátság utcai játszótér részleges felújítása történt meg, ahol új kerítés épült, új kapuk készültek, és új, mozgásukban korlátozottak számára is használatható karusszel került elhelyezésre.
- A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00783 projekt keretében megvalósult még a Bem utca 2. mögötti játszótér teljes felújítása, ahol meglévő homokozó felújítása megtörtént, elhelyezésre került mini házikó, mászóvár, karusszel, madárfészek hintakombináció babaülőkével, helikopter rugós játék, ügyességi pálya, kettes hintaállvány, mászóvár csúszdákkal, valamint 11 db pad, 1 lóca, 1 asztal, valamint egy ping-pong asztal.
- A Petőfi telepen a játszótér felújítása történt meg, került ki egy új pad, egy új rugós játék, és egy hulladékgyűjtő, a játszóeszközök festése, a mérleghinta gerendacseréje, az ütéscsillapító burkolatok felújítása, feltöltése történt meg, új homokozó épült, a rossz ping-pong asztalok elbontásra kerültek.

2023. évben tervezett, megvalósuló útfejlesztések:

„A Ferenczy utca hiányzó szakaszának kiépítése” című projekt keretében valósul meg a Kodály Zoltán utca felújítása (Kassák Lajos utca és Simon István utca közti szakaszán), 538 m hosszon újul meg a burkolat. A kivitelezőnek a munkákat a kezdést követő 2 hónapon belül kell befejeznie.
 Az idei évben 184 db csatorna fedél kerül kicserélésre. A megkötött vállalkozói szerződés szerint 90 nap a határidő.
 A Rumi Rajki utca a Szent Imre herceg út és a Benczúr Gyula utcák közötti szakaszon kerül felújításra, 650 m2 új aszfaltburkolat készül, valamint a Szent Imre herceg útja a Szófia utca és az Uzsoki utca közötti szakaszon kerül felújításra, ahol 1100 m2 új aszfaltburkolat készül.
 A Szent Flórián körúton 360 fm, azaz 1080 m2 az aszfaltos járda újul meg.
 A Bem József utca 29 mögötti szakaszon 170 fm, 425 m2 aszfaltos járda kerül megújításra.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.