Szigonypuskával pontyra támadó orvhalászt fogtak Győrnél

Pintér Bence 2023-09-04 08:52:57
Meztelenül úszott a folyóban. Nem a hal, hanem az orvhalász.

Elképesztő ügy végére tettek pontot a minap a megyei szövetség halőrei a Mosoni-Duna holtágán – derült ki a megyei horgász szövetség honlapján megjelent cikkben.

Egy régóta figyelt orvhalász meztelenül úszva a folyóban szigonypuskájával lőtt pontyot hozott ki a partra.

Az éjszakai életben is ismert illetőt korábban egy másik helyszínen is figyelték halgereblyézés miatt, de elkapni akkor nem sikerült. Most a kocsijánál várták a férfit, akinek a slusszkulcsát is megtalálták az autó kerekénél, így biztosították, hogy nem tud elhajtani a helyszínről.

„Nem is vihetett ugyanis magával kulcsot az orvhorgászatra, mert kiváló úszóként meztelenül, egy szigonypuskával a kezében és a remélt rabolt halnak egy hátizsákkal indult neki a holtágnak” – derült ki a bejegyzésből. A férfi végül a cikk szerint egy három kilogrammos ponttyal ballagott ki a vízből, amikor tetten érték. A halőrök visszatartották, rendőrt hívtak, akik a már nem makulátlan előéletű orvhalászt elvitték a kapitányságra.

A halőrök információi szerint a rapsic több esetben a parton rejtette el a kilőtt halakat, majd később visszament értük. Ha munkában volt, segítséget kért az ottani hajléktalanoktól is, hogy az arra járó autók esetében akadályozzák az őrök közlekedését különböző módszerekkel. Az orvhalász ellen a szövetség a rendőrségen és az illetékes halászati hatóságnál is feljelentést tett.

Fotó: A cikkből

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.

Szombathelyi rendőrség: Vissza fogunk menni, és megint ellenőrizni fogjuk a Kenderesi utcában az autós forgalmat

Az utcában jelenleg "Mindkét irányból behajtani tilos" jelző táblát helyeztek ki.

Demokratikus Koalíció: Megtudtuk, hogy Kaposvár egyik fideszes alpolgármestere a hvg.hu által bemutatott szexuális bántalmazó

A Demokratikus Koalíció információi szerint a Fidesz egyik kaposvári alpolgármestere az az önkormányzati képviselő, aki a hvg.hu szerint szexuálisan zaklathatta 2009 -ben a Fidelitas, akkor még csak 15 éves tagját.

Sorra büntették a rendőrök a szombathelyi Kenderesi utcán áthajtó autósokat

Az utat most aszfaltozták frissen, mégis sokan áthaladtak rajta a tiltó tábla ellenére.

László Győző az Éljen Szombathely!, Lenkai Nóra a Fidesz-KDNP, Szalai Bálint a Konzervatívok Egy Jobb Városért listavezetője

Mivel nem minden körzetben fogadták el a Mi Hazánk egyéni jelöltjeinek leadott aláírásait, így a szervezet kompenzáció listája még nem ismert.

Hiába kérdezte Ungár Péter a kormányt arról, hogy egyetértenek-e Hende Csaba „aki nem dolgozik, ne is egyék” szavaival, választ nem kapott

Az sem derült ki, hogy 2009 óra miért változatlan a családi pótlék összege, miközben 70%-os volt azóta az infláció.

Mégis lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházási törvény eltörléséről

Zöld utat kapott az LMP – Magyarország Zöld Pártja népszavazási kezdeményezése.

300 méteren újult meg a szombathelyi Bocskai István körút

Közel 100 millió forintot költöttek el a fejlesztésre.

37 millió forintot kap vissza a hőcserélők cseréjére a győri önkormányzattól a Rába Quelle

A 23 milliárdból felújított fürdőben még ezt is cserélni kell, nagy vita volt belőle a közgyűlésben.

Az Éljen Szombathely listájának 5. helyére került Koczka Tibor

Testületbe jutása esetén azonban nem lesz az ÉSZ frakció tagja a képviselő. Függetlenként segítené a városvezetés munkáját.

Egy szombathelyi parkolóban verte meg volt barátnőjét a férfi

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Zápor, zivatar lehet csütörtökön Győrben és Szombathelyen is

Helyenként intenzív, nagyobb mennyiségű csapadék is előfordulhat.

Videó - Büntetőfékezés az M85-ösön

Csüccs vissza és mennyé' már!

Ittasan csattant a betonhídfőnek egy sofőr Körmendnél

Könnyű sérülésekkel úszta meg az esetet.