Halász Bence: olimpiai, világ- és Európa-bajnokként akarom befejezni

Farkas Bazsi 2023-08-22 11:29:04
"Ez a vb-bronz a visszaigazolása annak, hogy jó úton haladunk" - mondta.

Az újabb vb-bronzérem után sem változtak Halász Bence céljai, a 26 éves kalapácsvető olimpiai, világ- és Európa-bajnokként akarja befejezni pályafutását.

A szombathelyi dobó a budapesti atlétikai világbajnokságon elért harmadik hely másnapján úgy nyilatkozott, még mindig nagyon fáradtnak érzi magát mentálisan és fizikailag is. Hozzátette, rengeteg gratuláló üzenetet kapott.

"Igyekszem is mindegyikre válaszolni, már körülbelül 500-ra visszaírtam. Számomra különösen fontosak azok, amelyeket külföldön dolgozó barátaimtól kaptam, akik nem tudtak eljönni a versenyre" - nyilatkozott az MTI-nek.

Halász Bence 80,82 méteres eredménnyel lett bronzérmes, ezenkívül volt még egy 80 fölötti dobása, és egy 81-nél nagyobb, amit utólag érvénytelenítettek.

"Ettől még nem mondanám, hogy fix 80 fölötti dobó lettem, mert ha egyszer sikerül 80 fölött dobni, az nem azt jelenti, hogy mindig sikerül, ugyanúgy meg kell dolgozni érte" - hangsúlyozta. Úgy vélte, különösen annak tükrében jónak számít vasárnapi teljesítménye, hogy másfél hónapja még a 77 métert sem érte el, folyamatosan sérülések, betegségek akadályozták a felkészülését.

Kiemelte, bár akárcsak a dohai vb-bronzérménél, ezúttal is a lengyelek óvtak ellene, ám a sportolókkal jó kapcsolatban van.

"Nowicki kérdezte is verseny közben, hogy miért lett X a 81 méteres dobásom. Valószínűleg a lengyeleknek van egy stábjuk, akik állandóan videózzák, figyelik az ellenfeleket" - nyilatkozott.

A 21 éves kanadai Ethan Katzberg győzelméről azt mondta, folyamatosan megjelennek új versenyzők.

"Nagyon jó adottságokkal rendelkezik és szerintem az atlétikának jót tesz, ha mindig vannak új tehetségek" - tette hozzá.

Halász Bence úgy fogalmazott, továbbra is az a célja, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnokként fejezze be pályafutását.

"Ez a vb-bronz a visszaigazolása annak, hogy jó úton haladunk" - mondta.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.