Péterfy Borival várja a karneválozókat idén a szombathelyi Zsidó Udvar

Farkas Bazsi 2023-08-10 12:55:00
Kulturális programokkal és sok-sok zenével várják a látogatókat a Karnevál ideje alatt.

2013-ban Polgár Tibor és Kulhai András ötletéből nőtte ki magát a Savaria Karnevál ideje alatt működő Zsidó Udvar. Az ötlet annyira betalált, hogy sok-sok éven keresztül az egyik legnépszerűbb helyszíne volt a historikus játékoknak. Tavaly aztán számolva a rezsi drasztikus emelkedésével, óvatos megfontolásból a hitközség nem rendezte meg a programokat. Idén azonban sok-sok szponzor, a szombathelyi önkormányzat valamint a MAZSIHISZ adományának köszönhetően megint lesz Zsidó Udvar.

Ennek részleteiről tartottak ma a szervezők - Sugár Judit és Katona Izabella tájékoztatót.

Az Udvar programjainak központjában ezúttal Izrael állam alapításának 75 éves évfordulója áll. Ennek egyik eleme egy festménykiállítás lesz. Amelyen többek között, Wilhelm Lujza Szombathelyről elszármazott izraeli festőművész képei is bemutatásra kerülnek.

Az Udvarban a zsidó konyha ételeit kínálják majd, többek között kóser sóletet is kóstolhatnak a látogatók. De lesz humusz és flódni is.

A szervező Szombathelyi Zsidó Hitközség fontosnak tartotta kiemelni, hogy a belépés, akár csak a korábbi években, most is ingyenes lesz. 

A programok egyik fő szponzora a Vodafone volt, de további segítséget nyújtott a MAM, a Parti Kertészet, a Human Mátrix, és a PL3.

Programok

Augusztus 24. csütörtök

17:00 megnyitó
17:30 Bíró Eszter és zenekara
18:30 Móser Ádám tangóharmonika kocertje
19:30 Dávid Klezmer Band

Augusztus 25. péntek

16:30 Rudraksha
17:30 Nyitott szombatfogadás (imaház)
18:30 Beszélgetés Kukorelly Endrével
19:30 Caesar's Bread
21:00 Elektronikus zenei party

Augusztus 26. szombat

15:00 A zsidóság Pannóniában
15:30 Dynamite Dudes
18:00 Beszélgetés Veiszer Alindával 
19:30 Péterfy Bori & Love Band
21:30 Drum&Bass night

Szólj hozzá!

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.