Pénteken kezdődik a 30. Barokk esküvő programsorozata Győrben

Farkas Bazsi 2023-08-10 13:42:32
Szombaton este hét órakor a Városháza előtti térről indul majd el az mintegy száz jelmezes statiszta, akik elkísérik a jegyespárt és násznépüket a Dunakapu térre.

Péntektől ismét barokk pompába öltözik Győr belvárosa, ahol 30. alkalommal rendezik meg a Barokk esküvőt. Az esemény fénypontja a szombat esti esküvői ceremónia lesz, amelyen ezúttal egy győri jegyespár, Pelczéder Lili és Imre Martin fogad egymásnak örök hűséget a Dunakapu téren.

A győri önkormányzat közleménye szerint pénteken délután a jegyespárral együtt ünneplő Mária Terézia - vagyis az őt alakító osztrák hagyományőrző, Austriadine - bevonulásával kezdődik a program a Széchenyi téren. Este a hagyományos szerenádot itáliai, angol és magyar barokk udvarok dalai kísérik, amely után a jegyespár különválik, hogy megkezdje a felkészülést az esküvői ceremóniára.

Szombaton a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola Trombita Tanszaka köszönti fanfárzenével az ünnepnapot a Lloyd-palota erkélyéről. Többször színpadra lép a Grácia Művészeti Iskola az Angyalok táncával, a gyermekeket pedig délelőtt és délután is meseelőadás várja.

A Széchenyi téren barokk kertet alakítanak ki, szomszédságában pedig kézművesvásár és gyerekjátékok várják a látogatókat.

Az esküvői ceremóniát Szarka Gyula Bor és a leányka című koncertje vezeti fel. Este hét órakor a Városháza előtti térről indul majd el az mintegy száz jelmezes statiszta, akik elkísérik a jegyespárt és násznépüket a Dunakapu térre, ahol este nyolc órakor, a korabeli szertartások metódusát követve örök hűséget fogadnak egymásnak. Az estét barokk mulatság és táncház zárja.

A jubileum alkalmából a Széchenyi téren fotókiállítás mutatja be a rendezvény elmúlt harminc évét. A tárlatot augusztus 20-ig lehet megtekinteni.

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.