Éjjel-nappal Savaria Karnevál - köztéri mobiltelefon-töltőkkel készülnek a szervezők

Farkas Bazsi 2023-08-02 13:03:36
Több mint 140 millió forint lesz a historikus fesztivál idei költségvetése. Nagyszínpad idén sem lesz a Borok utcájába, de újra lesz Zsidó Udvar Péterfy Borival!

70 millió forinttal támogatja a Savaria Karnevált a szombathelyi önkormányzat, az egyik legnagyobb támogató a közétkeztetésben élenjáró Hungast lesz, a cég azon felül, hogy több millió forintot ad a rendezvényre, még a fellépők 150-200 fős hadát is élelmezi. Ezen felül az NKA 9 és fél millió forintot biztosít egy nyertes pályázatnak köszönhetően, a Karnevál pedig saját bevételeiből 40 millió forintot számol a büdzsébe - hangzott el egy mai tájékoztatón.

A főszponzorok között pedig az Isi, a Schaeffler, az Aptiv, az E-On, a BPV, a Szombathelyi Erdészeti Zrt., és Beko áll. 

Mint ismeretes már az idei Savaria Történelmi Karnevált augusztus 24-27-én rendezik Szombathelyen.

A szervezők idén is szem előtt tartják, hogy a modern város és az ókori hagyomány kéz a kézben járjon.

Kiemelték, nem csak a vásári forgatag és színpadok könnyűzenei koncertjei kínálak kikapcsolódást, de az Iseum, a Képtár, a Schrammel-gyűjtemény, a Schmidt Múzeum,a Savaria Múzeum és az Egyházmegyei Látogatóközpont és Könyvtár és nyitott kapukkal várja az érdeklődőket.

Az Iseumban például római esküvő, ókori peres eljárás, Isis istennő hajójának vízre emelése is műsoron lesz, de a külföldiekre gondolva angol nyelvű tárlatvezetést is tartanak a Szombathely ókori leleteit bemutató kiállításon.  

Visszatér helyszínként a Zsidó Udvar. A helyszíni programokat és annak költségvetését a Szombathelyi Zsidó Hitközség állja. Itt szombaton Péterfy Bori ad koncertet.

Kérdésünkre a szervezők elmondták, hogy a  Borok utcájában idén sem lesz nagyszínpad. Tavaly ennek financiális okai voltak, ám mivel a tapasztalatok szerint a Borok utcájának látogatói jobban kedvelték a csendesebb, beszélgetősebb helyszínt, így idén az volt a koncepció, hogy a helyszínt nagyszínpad nélkül rendezik be. 

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy innovációként köztéri mobiltelefon töltőkkel készül a szervezőség, ezeket az Iseum előtt helyezik el. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.