Vádat emeltek a cserbenhagyó vadkangázoló ellen

Pintér Bence 2023-07-24 10:52:22
Két másik autó is rongálódott, egy sofőr súlyosan sérült az úton hagyott vaddisznótetem miatt.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint

2022 áprilisában, az éjszakai órákban, a 89-es főúton elütött egy vaddisznót. A sofőr a helyszínen nem állt meg, a kimúlt állatot az úttestről nem távolította el, hanem folytatta útját.

Negyed órával később ugyanezen az útszakaszon haladt egy másik autó, amely a vaddisznó tetemének ütközött és megrongálódott. A pár perc múlva érkező harmadik autó szintén nekiütközött a vadnak, melynek következtében a sofőr elveszítette az uralmát a jármű felett, az árokban egy fatuskónak ütközött és a tetejére borult. Az autót vezető sértett a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el.

A megvádolt férfi megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, mivel a közlekedés biztonságát és zavartalanságát befolyásoló veszély elhárításáról nem gondoskodott, és arról a közlekedés többi résztvevőjét sem tájékoztatta. 

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

Szombaton Szombathelyre érkezhet Magyar Péter

Az biztos, hogy Vas megyét célozza meg.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.

Lemondott Vígh Ferenc a Haladás vezetőedzői posztjáról

Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.

Vállon szúrta a kalauzt egy férfi Győrben, mert leszállította a vonatról

Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt. 

A tiszta otthon belső rendezettséget is ad!

Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.

Nem befolyásolja a nemzeti ünnep a hulladékszállítást

Augusztus 20-án is tessék kitenni a kukákat.

Hétfőn fogják irtani a szúnyogokat Szombathelyen

Melegvérű állatokra nem, de méhekre ártalmas a használt vegyi anyag.

Nem csak a sajtóban olvashatsz szerelmi sztorikat – át is élheted!

A szerelmi kapcsolatok mindig is fontosak voltak az emberek számára: akár a sajátunkról, akár másokéról van szó, rengeteg izgalmas témát és eseményt szolgáltat egy ilyen viszony. Nem véletlen, hogy gyakran a bulvárhírek központi témáit is ezek adják – sokak figyelmét lekötik a sztárok magánéletével kapcsolatos hírek.

Megkezdődött a szombathelyi vasútállomás épületének renoválása

Már fel is van állványozva az épület. 250 millió forintot költenek el rá.

Itt a hőségriadó: ne hagyjon gyermeket vagy állatot zárt autóban, egy percre se!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert a gondatlanságnak visszafordíthatatlan következményei lehetnek.