A nap legfontosabb számadata: 153 millió forintért cserélik ki a szombathelyi Haladás Sportkomplexum gyepét

Farkas Bazsi 2023-07-12 18:19:49
5 pályázó is volt a közbeszerzésen.

Javában zajlik a Haladás Sportkomplexum gyep cseréje. Ahogy arról korábban beszámoltunk a munka miatt lezárták a komplexum Rohonci út felöli parkolóját is.

Egyébként a korábbi városi legendákkal ellentétben a gyepet nem a júniusi, focipályán tartott koncert miatt kell cserélni.

Fotó: Tánczos Mihály

A Sportkomplexumot üzemeltető cég ügyvezetője korábbi sajtónyilatkozata szerint a gyepcsere beütemezett volt és annak ellenére, hogy ezt általában három évente kell beiktatni a hasonló létesítményeknél, Szombathelyen a gondos gazda miatt elég volt a létesítmény átadását követő 5. évben megejteni.

Kíváncsiak voltunk, hogy a fű cseréje mekkora összeget emészt fel. A Sportkomplexum szerkesztőségünknek küldött válaszából az derült ki, hogy a kiírt közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevője, a KATA-KERT Kertészeti és Kereskedelmi Kft. volt

A cég 153 millió 219 ezer 652 forint + ÁFA összegért teljesíti a kiírt munkát.

Egyébként összesen öten pályáztak. A nyertes mellett a Geomé Geodéziai és Mélyépítő Kft., Székely Árpád Sándor egyéni vállalkozó, a  Naste Bau Kft. és a "Szkendó" Építő és Mélyépítő Mérnöki Kft. indult el a közbeszerzésen.

A gyep cserével várhatóan szeptemberben fognak végezni a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy a Haladás NB II-es csapatának az augusztusi meccseit mind idegenben vívja. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.