A pedagógusokkal együtt az ország jövőjét is agyoncsapta a kormány

ugytudjuk.hu 2023-07-10 17:42:00
Egy kitartó országos pedagógussztrájk eredményes lehetett volna: az egyén mulasztása legfőképpen itt keresendő. Vélemény!

Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Kertész Márton győri diák írása.

2023. július 4. kedd: kiszenvedett a magyar közoktatás. Nincs többé.

Hosszú haláltusája volt, másfél éve már csak az infúzió tartotta életben. Betegágyán adrenalin helyett méreginjekciót kapott és kimúlt. Aligha támad fel harmadnapra. 

Mária Terézia és Klebelsberg Kuno gyermekét Pintér Sándor vágta a falhoz, mellyel az Orbán-rendszer egyik legnagyobb bűnét vette a nevére. A státusztörvény bevezetésének következtében, valamint már annak hírére pedagógusok ezrei hagyják, hagyták ott hivatásukat: egyelőre 5028-an jelezték felmondási szándékukat az aHang oldalán. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a pályaelhagyók száma ennél is magasabb lesz: többen nem töltik ki az űrlapot, mert az a nevük feltüntetésével járna.

A köznevelési törvény ezen módosítását értelmezhetnénk a kormány kétségbeesett oktatásmentő stratégiájaként, de ez az intézkedés nem a problémamegoldásról szól. A pedagógusok lyukacsos állományának betömésére szolgáló groteszk paragrafusok: a tanárok sakkbábu módjára történő tologatása, önkizsigerelésük elvárásként támasztása nem a lényegi részei a státusztörvény-jelenségnek. Ez, ha úgy tetszik – bármilyen szörnyen hangzik is – az esemény szakpolitikai vetülete. Kicsit sárga, kicsit savanyú, az Orbán-kormány számára pedig teljesen érdektelen.

A valódi szándék a hatalomtechnika síkján rejlik, a cél a pedagógustársadalom gyűszűnyi öntudatának letörése a teljes társadalmi réteg megalázásán keresztül. Nem kizárólag a törvény betűjével, sokkal inkább a törvényhozás körülményeivel. Elbocsátások, hamis egyeztetések, gyűlöletpropaganda: az állampárt hasonló helyzetek kezelésére rendelkezésre álló széles eszköztára támadásba lendült.

Nem az oktatásmentéshez tartozott a megalázó körítés: a megalázáshoz tartozott magyarázatként az oktatásmentés.

Utóbbi egyébként is egy póz, egy hatalmas ruha, ami mindenkin lötyög, aki magára ölti. Ha nem tartaná össze a „fiatal demokraták” végtelen cinizmusa, már rég darabokra szakadt volna. Gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy a kaszárnya nem ideális helyszíne a közoktatásnak, a folyamatos központosítás pedig kreativitás-deficitet okoz a pedagógusok körében.  A belügyminiszternek testhezálló katonás rendteremtés teljesen idegen a modern iskolától, bár lassan már valóban csak a tanársorozás intézményének bevezetésével lehet az egyre fenyegető köznevelési katasztrófát orvosolni. A problémamegoldásra persze semmilyen politikai szándék nem mutatkozik – és ez a legijesztőbb.

Egy kitartó sztrájk eredményes lett volna

Az elmúlt másfél év tiltakozásai nyilvánvalóan szúrták a hatalom szemét, hiszen döntési kényszerhelyzetet teremtettek: a kormány vagy teljesíti a tüntetők, sztrájkolók követeléseit, vagy elutasítja azokat. A rendszer azonban természetéből adódóan nem választhatta az előbbi lehetőséget, mivel az megalapozta volna a magyar társadalom öntudatra ébredését, a valódi polgárosodást. Maradt a második opció, melynek sikere tovább erősítette a NER sziklaszilárdságának, Orbán Viktor kérlelhetetlenségének mítoszát, kéz a kézben a '22 áprilisa óta tartó ellenzéki apátia további etetésével.

Egy kitartó országos pedagógussztrájk eredményes lehetett volna: az egyén mulasztása legfőképpen itt keresendő.

A tömeges munkabeszüntetés nemléte és az ebből következő kudarc pedig még egy lapáttal rátett az amúgy is széles körben osztott vélekedésre, miszerint semmit sem tehetünk, nincs is értelme tiltakozni.

Nagyobb és károsabb tévedés nem is terjedhetne az állampolgárok között. Világos persze, hogy a társadalmi sérelmekre tiltakozással reagálás jó ideje nem zsigeri válasza a magyaroknak, de az érdekérvényesítés tanulható képességét éppen önmagunk védelme okán kell újból elsajátítanunk.

Bebizonyosodott, hogy az sincs biztonságban, aki meghúzza magát: a státusztörvény azokat a pedagógusokat is szankcionálja, akik nem vettek részt semmilyen elégedetlenségi akcióban. A nyakbehúzás stratégiája tehát látványosan megbukott. Ezzel szemben a tömeges tiltakozásra még egyszer sem került sor: időszerű lenne kipróbálni.

Már csak azért is, mert lett volna miből kifizetni a valódi és azonnali pedagógusbéremelést, mindössze a fontossági sorrend megváltoztatását igényelte volna. Erről persze szó sem lehetett: a magyar valóságban gyengeség a felelős kormányzás, gyengeség, ha a hatalom beismeri saját hibáit. Helyette ganajtúró bogár módjára tovább görgeti azokat maga előtt, majd a sok lócitromból győzelmi zászlót tapaszt.

Pedig nincs semmi ok az ujjongásra

A magyar köznevelés összeomlása az egész országot taszítja válságba. Hazánk egyetlen tényleges és tartós fejlődési potenciálja az oktatás fejlesztésében rejlik; nem érdemes ezt megkerülni, ellene dolgozni pedig egyenesen vétek. Mindenesetre immár – ha korábban akadtak is kételyek – teljesen világossá vált az orbáni jövőkép: Magyarország ipari szereldévé alakítása. Nem csoda, ha a fiatalok tízezrével iszkolnak hazájukból. Külföldön a tehetségüket válthatják megbecsülésre, itthon a versenyszerű talpnyalást. Választottak. Nélkülük azonban a változás elképzelhetetlen, de ez a többi korosztályt sem mentesíti a közérdek támogatása alól.

A közoktatás megmentésének Orbán Viktor autokráciája szab gátat. Felvirágoztatásához ugyanis nem lesz elég rendezni a pedagógus-béreket: ehhez átfogó szakpolitikai reform szükségeltetik, melyet helyettünk senki sem fog kiharcolni.

Sohasem késő elkezdeni az önszerveződést, de minél többet várunk, annál nehezebb lesz.

Közel 250 évvel ezelőtt, július 4-én nemzet született a tengerentúlon. A magyarság számára azonban gyásznap július 4-e: egy jövőjét vesztett ország újabb hátbaszúrásának emléke.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.