Pálffy István 13 év szünet után műsorvezetőként tér vissza 

Farkas Bazsi 2023-07-05 10:30:28
A HírTV igazolta le.

Ismét főműsoridős, esti műsor házigazdája a HírTVlesz Pálffy István! A műsorvezetőt augusztus 21-től minden hétköznap este láthatják a nézők a HírTV Napi Aktuális című műsorában. Pálffy izgatottan készül a régi-új feladatra - írja a csatorna szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. 

Fotó: HírTv

Pálffy István a pályafutását a '80-as évek végén kezdte a Magyar Rádiónál, később a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1997-ben az akkor induló TV2 egyik legmeghatározóbb személyisége volt és oroszlánrészt vállalt a csatorna indításában is. 2002-ben visszatért a köztévéhez, majd 2010-ben búcsút intett a televíziózásnak és a privát szektorban tevékenykedett. Az élet azonban úgy hozta, hogy a televíziós búcsú nem örökre szólt: idén augusztusban ugyanis új feladatok várják. Ő lesz a Napi Aktuális című hétköznap esténként jelentkező politikai-közéleti hírháttér műsor házigazdája a csatornán.  

 „A HírTV nem teljesen ismeretlen terep számomra, vendégként eddig is sok vitaműsorban szerepeltem. Most azonban már nem a saját véleményemet mondom majd el a nézőknek, hanem napról-napra a hazai közélet jelentős szereplőit, az éppen aktuális témák szakértőit kérdezem. Úgy gondoljuk, hogy a nézők konkrétumokat akarnak megtudni és találkozni szeretnének hozzájuk hasonló gondolkodású emberekkel. Fontosak a hírek, az identitás, a pontosság és az emberek tisztelete. Igazodási pontokra és személyekre egyre inkább szükség lesz. Ezért a HírTV a Napi Aktuális témáit a csatorna nemzeti, magyar érdekek szerinti értékrendje alapján választja, a HírTV újságírói pedig hasonló gondolkodás és szemlélet alapján mutatják be azokat. Konkrétan és közérthetően." – magyarázta az új feladatai kapcsán Pálffy.  

A legendás televíziós szakember leigazolását hosszú tárgyalási és előkészítési folyamatok előzték meg. „Szakmailag és emberileg is megtisztelő feladat számunkra, hogy hamarosan egy olyan kivételes televíziós személyiséggel dolgozhatunk együtt, mint Pálffy István. Felkészültsége, tapasztalata és szakértelme garanciát jelent arra, hogy a HírTV továbbra is színvonalas és informatív műsorral informálja nézőit. A Napi Aktuálisban sok újítást tervezünk és ezek megalkotásában István nemcsak remek partner, hanem aktív közreműködő is lesz." – mondta el Velkovics Vilmos, a HírTV főszerkesztője. 

A Napi Aktuális műsorvezetőjeként Pálffy István először augusztus 21-én este lesz látható a HírTV-n. 

Szólj hozzá!

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.