Címzetes főorvosi címet kapott Kovács Éva, a Szent Márton utcai felnőtt háziorvosi rendelő háziorvosa lett jogosult a cím használatára.

Farkas Bazsi 2023-06-29 10:02:00
Egészségügyi dolgozókat tüntetett ki a szombathelyi önkormányzat a Semmelweis-napon.

Tegnap volt a magyar egészségügy napja. Ez alkalomból pedig kitüntetéseket adott át a szombathely önkormányzat.

„Címzetes Főorvosi Cím”

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendelet 11/A §-a alapján „Az a háziorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan körzeti, illetve háziorvosi feladatokat, körzeti gyermekorvosi, illetve házi gyermekorvosi feladatokat látott el, valamint az az alapellátást végző fogorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan fogorvosi alapellátási feladatokat látott el, címzetes főorvosi cím használatára jogosult.” 

Az idei évben Dr. Kovács Éva, a Szent Márton utcai felnőtt háziorvosi rendelő háziorvosa lett jogosult a cím használatára.  

Fotó: szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

„Szombathely Egészségügyéért-díj”

Dr. Iványi János PhD

A Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Haematológiai és Haemosztazeológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

Dr. Iványi János László 1976-ban szerzett diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, ahol egyetemi, illetve klinikai tanársegédként is dolgozott. 
1980-ban kórbonctan-kószövettanból, 1985-ben belgyógyászatból, 1993-ban haematológiából szerzett szakvizsgát. 1996-ban sikerrel védte meg kandidátusi értekezését. 
1993. július 1. napjától 2020. február 28. napjáig a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Haematológiai és Haemosztazeológiai Osztály osztályvezető főorvosaként dolgozott, ezt követően főorvosként 2013. június 29-től nyugdíj mellett látta el feladatát. 
2021. február 26-tól jelenleg is közreműködőként dolgozik heti 8 órában. 2014-ben „Vas Megye Önkormányzatáért Egészségügyi Tagozat Díj”-ban részesült. 


Tudományos Társasági tagságaként említhető a Magyar Patológusok Társasága, Magyar Belgyógyász Társaság, Magyar Onkológiai Társaság, Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság. 
Diagnosztikus és gyógyító munkáját az alaposság és lelkiismeretesség jellemzi. 
Emberi magatartása a betegekhez és munkatársaihoz egyaránt kifogástalan, etikai magatartása példamutató. 


Kovács Andrea 
 
A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének Általános Igazgató-helyettese. 
Kovács Andrea 1990-ben kezdte munkáját, mint munkaügyi előadó, TB ügyintéző. 1994-től Társadalombiztosítási ellenőrként, majd Nyilvántartási osztályvezetőként dolgozott a Vas Megyei Egészségbiztosítási Pénztár alkalmazásában. 2009-től az OEP Nyugat-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Egészségügyi Szakellenőrzési Iroda pénzügyi ellenőrzési csoportvezetője, 2011-től pénzügyi ellenőrzési osztályvezetőjeként tevékenykedett.
Közel 30 éve folyamatosan az egészségügy, egészségbiztosítás szolgálatában végzi munkáját.
2016.11.01-jétől dolgozik a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ-nél. A kezdetekben belső ellenőrként, majd 2017-től felelőssége kibővült, általános igazgatóhelyettesi vezetői megbízást kapott. Általános igazgatóhelyettesi feladatait magas szakértelemmel és pontossággal látja el. Szakmai ismereteit rendszeresen bővíti, az egészségügyben adódó változásokat folyamatosan figyelemmel kíséri továbbképzéseken és önképzés által egyaránt. Szakmai felkészültségével segíti az egészségügyi alapellátás folyamatosan változó rendszerében történő intézményi megfelelését.
Fő célkitűzése az intézmény sajátosságaira épülő jogszabályi előírások nyomon követése és alkalmazása. Ezzel a precíz hozzáállásával igyekszik a környezetében dolgozókat is erre ösztökélni. Kollégai mindig támaszkodhatnak a magas színvonalú tudására, segítségnyújtására.

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj”
 I. fokozat 


Dr. Jáger László

A Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Általános Sebészeti és Érsebészeti Osztály osztályvezető helyettese.

A főorvos úr megbecsült és köztiszteletben álló sebésze városunknak, megyénknek.
Szívügyének tekinti az emberséges, konfliktusmentes betegellátást. Empatikus, segítőkész az egészségügyi dolgozók és a betegek felé is. A betegek és hozzátartozóik egyaránt elismerik. Türelemmel ismerteti, magyarázza el a műtét lényegét, a műtét utáni gondozást a betegeknek és a hozzátartozóinak egyaránt. 

Figyelemre méltó, hogy nagyszámú beteg és óriási munkaterhelés mellett is mindig megőrzi nyugalmát, a beavatkozásokat higgadtan, pontosan végzi. Mind a betegeire, mind a kollégáira nagyon jó, megnyugtató hatással van kiegyensúlyozottsága.

A hétnek nincs olyan napja, amikor ne lenne elérhető, ha a szükség úgy kívánja. 
Több mint 10 éves sebészeti műtétes gyakorlat birtokában a szakma szeretetével példát mutat a kollégák és a sebész szakma képviselőinek egyaránt.
Munkabírása rendkívüli, korrekt és etikus. Érdemes az elismerésre, dicséretre. 

Feketéné Piskor Eszter

A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének ápolója.
Feketéné Piskor Eszter már az általános iskola elvégzése után elkötelezte magát az egészségügy szolgálatára, hiszen 1996-ban egészségügyi szakközépiskolában megszerezte az ápoló- általános asszisztensi szakképesítést. A képesítése megszerzése után ápolói munkakörben dolgozott a szombathelyi Markusovszky Kórházban. 2003-tól 2020-ig az Országos Mentőszolgálat alkalmazásában ügyeleti ápoló, asszisztensi munkakört látott el. Ez idő alatt háziorvosi praxisokban is vállalt helyettesítési feladatokat ápolónőként, ahol magas szintű tudásával megállta a helyét. 2008-ban a diplomás ápolói végzettségét is megszerezte. 2020. december 31-től a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ-nél ügyeletvezető ápolói megbízást kapott.
Évtizedek óta az alapellátás ügyeletében jelentős mértékű munkát vállalt, munkáját lelkiismeretesen és odaadással látta el. Az önkormányzat működtetésében 2020. december 31. napján új helyszínen kezdte meg működését az orvosi ügyelet, melynek hatékony elindításában jelentős feladatot vállalt. Korábbi szakdolgozó munkatársait támogatta és segítette az új ügyeleti rendszerben való tovább-szolgálatban. A háziorvosok mellett ők jelentik az ügyeleti munka folytonosságát és bázisát. Az újonnan belépőket támogatóan, következetesen tanította és mentorálta a magas szaktudású, fejlődőképes és betegcentrikus szakdolgozói közösség létrehozásának, fenntartásának érdekében. Személyes példamutatásával és irányításával nagy szerepe van abban, hogy az ügyeleten nyugodt és színvonalas munka zajlik. Ő általa az ügyeleten dolgozók között kölcsönös tisztelet és a tisztességes betegellátás szemlélete lett az elsődleges szempont.
Nemcsak a szakmai-, hanem a magánéletének is jelentős részét teszi ki az egészségügy. Férje is egészségügyi dolgozó - mentőtiszt -, apósa szintén egész életében a betegeket szolgálta. Az egészségügy iránti hűségét átadta egyik gyermekének is, aki végzős mentőtiszt hallgató.

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj”
 II. fokozat 


Dr. Komáromy Anette 


A Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Általános Belgyógyászati Osztály, Belgyógyászati Szakrendelés adjunktusa.
1993. évben végzett az Orvosi Egyetem általános orvosi karán, 2001-ben belgyógyász szakvizsgát tett. 2006. szeptember 01-től dolgozik a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Belgyógyászati Szakrendelésén először szakorvos, majd 2010. november 02-től adjunktus munkakörben. 2017. évben a „Kórház kiváló orvosa” díjban részesült. 


Kitartó, erős szakmai tudással végezi szerteágazó feladatait, nagy hangsúlyt helyezett a munka magas minőséggel történő megvalósítására.
Szakmai felkészültsége, betegekkel, munkatársaival való hozzáállása példaértékű. A betegekkel türelmes és empatikus, hozzátartozókkal is udvarias és segítőkész.
Sokoldalú és színvonalas munkavégzését, kiváló adottságait, emberi tulajdonságait mind a kórházi kollektíva, mind a vezetés messzemenően elismeri.


Kulcsárné Beledi Amanda 


A Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Általános Belgyógyászati Osztályának osztályvezető ápolója.
1993. 07. 12- óta dolgozik a kórházban kisebb, nagyobb megszakításokkal.  1993-ban általános ápoló, általános asszisztens képesítést szerzett. Majd folytatta tanulmányait 1998-ban felnőtt szakápoló, 2000-ben gyógypedagógia asszisztens, majd 2001-ben OKJ ápoló végzettséget szerzett.
Kezdetben ápolónői munkakört látott el a Kardiológiai és Belgyógyászati osztályon, majd 2019. október 1-től osztályvezető ápolóként folytatta pályafutását az Általános Belgyógyászati Osztályon.
Kitartó, erős szakmai tudással végzi szerteágazó feladatait, nagy hangsúlyt helyez a munka magas minőséggel történő megvalósítására.
Példamutatóan lelkiismeretesen, pontosan dolgozott a hosszú évek során, a betegekkel és kollégáival kapcsolata a sokféle nehézség és probléma mellett is kiválóan alakult.


Kardos-Kató Szilvia


A Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Újszülött részleg és Szülőszoba részlegvezető ápolója.


2000. évben végzett az egészségügyi szakközépiskolában általános ápoló, általános asszisztensként. Tovább bővítette tudását, 2001-ben egészségügyi operátor, 2004-ben szülésznő végzettséget szerzett. 2007-ben az Egészségügyi Főiskolán védőnőnek tanult.


2018. január 1-től védőnői munkakörben dolgozott, majd április 15-től a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály védőnői szolgálatának csoportvezetői feladatok ellátásával bízták meg.
2004. szeptember 6-tól dolgozik a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-nőgyógyászati osztályán szülésznő munkakörben. Szükség esetén helyettes védőnői feladatok ellátásával is megbízták, amit kiválóan megoldott.
2020. december 1-től megbízott osztályvezető ápolóként folytatta pályafutását, majd 2021. március 1-től az Újszülött részleg - Szülőszoba részlegvezetője is lett. 2022. évben védőnői díjban részesült. 


Kitartó, erős szakmai tudással végzi munkáját, nagy hangsúlyt helyez a munka magas minőséggel történő megvalósítására.
Példamutatóan lelkiismeretesen, pontosan dolgozik, a betegekkel és kollégáival kapcsolata a sokféle nehézség és probléma mellett is kiváló.


Holtai Imre


Az Országos Mentőszolgálat Szombathelyi Mentésirányítás mentésirányítója.


Holtai Imre 1977. szeptember 1-én, 19 évesen, érettségi után kezdett dolgozni a mai napig egyetlen munkahelyén, az Országos Mentőszolgálatnál. 


A pályájához szükséges tanulmányait munkája mellett végezte el: először ápolói, majd mentő-szakápolói képesítést szerzett. Kivonuló mentőápolóként évtizedeken keresztül vezetői és a betegek maximális megelégedésére teljesítette szolgálatait. 
A 2000-es évek elején már a megyei szolgálatvezetésben is dolgozott: először részmunkaidőben, majd néhány év múlva teljes munkaidejét a mentésirányításban töltötte le. 


A munkavégzés mellett folyamatosan képezte magát és 2019. évben elvégezte az 5.5-s mentésirányítói képzést, végzettségét jó eredménnyel szerezte meg. Számítógépes ismereteit meglett kora ellenére is igyekezett naprakészen tartani, a folyamatosan változó elvárásoknak és mind magasabb szintű követelményeknek megfelelni.  2017. évben „Kresz Géza Emlékérem” díjban részesült. 
2023. szeptember 17-én az Országos Mentőszolgálatnál eltöltött 46 év jogviszonyt követően nyugállományba vonul, megkezdi megérdemelt pihenését.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.