Nem a „városi" CSOK kivezetése, hanem a kapcsolódó támogatások eltörlése üthet milliós sebet az ingatlanpiacon

Farkas Bazsi 2023-06-27 16:14:59
Rövidtávú hatásként a városokban felfokozott érdeklődésre és előrehozott vásárlásokra számítanak a szakemberek az év hátralevő részében.

Az előző heti kormányinfón bejelentett otthonteremtési támogatások változásai jelentősen befolyásolhatják az ingatlanpiacot a Duna House elemzői szerint. A pontos részletszabályok, valamint a 2024-re érvényes támogatások feltételei még nem ismertek ugyan, de a vevőknek és eladóknak nagyon fontos időben kapcsolni, mert akár 10 millió forint is lehet a tét a Credipass számításai szerint. A kistelepülések és a városok ingatlanpiacán eltérő hatásokra számít a Duna House, aki a következő éves támogatások bizonytalan helyzetére hívta fel a figyelmet.

A „városi" CSOK kivezetését, a falusi CSOK összegének bővítését és a Babaváró támogatás emelését, de feltételeinek szigorodását jelentették be a csütörtöki kormányinfón, amelyek összessége jelentős hatással lehet az ingatlanpiacra rövid és hosszú távon egyaránt. Rövidtávú hatásként a városokban felfokozott érdeklődésre és előrehozott vásárlásokra számítanak a szakemberek az év hátralevő részében. A kormányzat számára mindig fontos kérdés volt a családok otthonhoz jutásának támogatása, de szakértőik szerint a következő éves, még be nem jelentett támogatási csomag a költségvetési helyzet miatt várhatóan szűkebb lesz a jelenlegi családtámogatási csomagnál.

„Minden otthonteremtési támogatást érintő változást felfokozott érdeklődéssel fogadott az ingatlanpiac az elmúlt néhány évben. A mostani bejelentés is komoly hatással lehet a piacra, főleg úgy, hogy a bejelentett, új támogatási rendszer várhatóan jelentősen kedvezőtlenebb lehet az ingatlanvásárlók számára." – kezdte Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese az elemzését. „A városokban egyértelműen az érdeklődések erősödésére és a tranzakciók gyorsabb zárására számítunk azoknál a vevőknél, akik még biztosan szeretnék kihasználni a jelenlegi feltételeket. Várakozásaink szerint a gyorsan lépő vevők döntenek helyesen, hiszen egy átlagos ingatlantranzakciót tekintve akár 10 millió forinttal járnak jobban még az idén. A helyzet érdekessége, hogy most az eladók is érdekeltek lehetnek az év vége előtti eladásban, mivel a vevőkör kedvezőbb helyzetben van ebben az időszakban. A falusi CSOK-kal érintett településeken várhatóan több vevő próbál majd kivárni a következő évi nagyobb támogatási összegre, de várhatóan erre reagálnak az eladók is, és a megemelt támogatási összeg egy részét vagy egészét megpróbálhatják az eladási árba építeni. Az idei évi hatások tekintetében kiemelt fontosságúak lesznek majd a részletszabályok, amelyek megjelenésére nagy érdeklődéssel vár a piac."

Mi eredményezheti a mínusz 10 milliót?

A Credipass a cégcsoport pénzügyi közvetítői márkája a bejelentett változások kapcsán egy átlagos ingatlantranzakció szemszögéből vizsgálta meg a hatásokat. A jelenlegi támogatási rendszerben egy 2 gyermeket vállaló vagy nevelő család, nagyvárosi környezetben, használt lakás vásárlásra 1 millió 430 ezer forint támogatást kap az államtól, amelyhez illetékmentesség és 10 millió forintig államilag támogatott hitelfelvételi lehetőség biztosított. Az illetékmentesség egy 30 millió forintos lakásnál 1,2 millió forint pluszt jelent a házaspárnak, ez a CSOK kivezetésével jelenlegi tudásunk szerint elvész jövőre, míg, ha a végig fix 3%-os kamattámogatott hitel helyett piaci kamatozású (a jelenlegi átlagos 8,5%-os kamattal számítva) hitelt kell felvennie a családoknak az havi 32 ezer forinttal magasabb törlesztőrészletet, 20 év alatt összesen több, mint 7,5 millió forinttal nagyobb kiadást jelent.
 
A CSOK mellett a Babaváró változásokra is érdemes figyelni, hiszen az ingatlantranzakciókban leginkább érintett 30-40 év közötti házaspárokra van a legnagyobb hatással. 2024 január elsejétől ugyanis a Babaváró hitelt csak azok vehetik fel, ahol a házastársak hölgy tagja 30 év alatt van. Jelen értelmezések szerint 2025 január elsejéig - egy átmeneti időszakban - még jogosultak a 40 év alatti hölgyek is, de ehhez igazolni kell majd a várandósságot. Amennyiben valaki még a mostani 5 év türelmi időt szeretné fixálni az első gyermekvállalás határidejére és kihasználni a magasabb életkorhatárt, szintén idei ingatlanpiaci tranzakcióban és igénylésben érdekelt, hiszen jövőre már csak igazolt várandósság esetén tudja igényelni a kamatmentes, 10 millió forintos Babaváró hitelt.

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.