Szijjártó: 36 milliárd forintos autóipari beruházással 300 új munkahely jön létre Győrben

Pintér Bence 2023-06-06 17:05:47
Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.

A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a projekt budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat elektromos meghajtási egységeket és akkumulátorok hűtésére alkalmas termékeket fog gyártani már meglévő üzemében. Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.

Beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek súlyos gazdasági kihívásaira adott kormányzati válaszok sikeresnek bizonyultak annak ellenére is, hogy távol álltak a mainstream által követett irányvonaltól, s megszorítások helyett a beruházásokat, a munkanélküliség megelőzését támogatták.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az autóipar forradalmi átalakulása minden bizonytalanság közepette is töretlenül haladt előre, s az elektromos átállásban Magyarország szerepe megkérdőjelezhetetlen.

„Mára a világon a negyedik legtöbb elektromos akkumulátort állítjuk elő itt, Magyarországon. És ha azok a beruházások, amelyek most zajlanak, végigmennek, akkor fel fogunk lépni a világranglistán a második helyre, ami olyan országtól, amely a 95. helyen áll a lakosságszám szempontjából, azt hiszem, hogy hatalmas teljesítmény”

– fogalmazott.

Aláhúzta: a világ harmincegy országában jelen lévő Dana beruházásáért folyó verseny megnyerése is igazolja, hogy a magyar beruházási környezet a legversenyképesebbek között van Európában. Közölte, hogy a mostani már a tizenhatodik hónap, amikor hazánk első számú exportterméke az elektromos akkumulátor volt, ráadásul a kivitel volumene folyamatosan emelkedik, így újabb és újabb rekordok dőlnek meg ezen a téren is.

„Az elektromos autóipari beruházások jelentik a jövő gazdasági növekedésének garanciáját, és ezt nemcsak mi, magyarok ismertük fel, hanem mindenki, ezért aztán ezekért a beruházásokért hatalmas verseny zajlik” – tudatta.

A miniszter végül arról is beszámolt, hogy továbbra is az amerikai cégek alkotják hazánkban a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, és ennek kapcsán rámutatott, hogy a kétoldalú kapcsolatrendszer legsikeresebb pillére jelenleg éppen a gazdasági együttműködés. Tájékoztatása szerint ezt az is demonstrálja, hogy Magyarországon az elmúlt nyolc évben 103 amerikai vállalat beruházása kapott kormányzati támogatást, továbbá a kereskedelmi forgalom értéke tavaly, 16 százalékos növekedéssel, elérte a 8,2 milliárd dollárt, és ezzel rekordot döntött.

Fotó: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.