Dézsi: Nem fog újranyitni a szigeti és az újvárosi posta Győrben

Pintér Bence 2023-05-25 14:16:00
Feles társfinanszírozás már nincs, a teljes számlát viszont úgy tűnik nem állná a város.

Tavaly ősszel az energiaválság következtében országszerte 364 postát zárt be az állami tulajdonú Magyar Posta, ebből Győrben ötöt. Eredetileg a révfalui, a Kossuth utcai, Hársfa utcai, a Kálvária utcai és a kisbácsai posta zárt be, aztán az önkormányzat és az egyetem közbelépése után a révfalui fiók, illetve a Kálvária utcai kisposta nyitott újra, illetve a kisbácsai, de párhuzamosan a bácsai bezárt.

Ami biztos, hogy Sziget, illetve Újváros posta nélkül maradt – és úgy tűnik, ez hosszú távon így marad.

Az már korábban kiderült, hogy az „ideiglenesen” bezárt postákat mégsem fogja újranyitni a Magyar Posta a tavaszi időszakban sem. Ekkor azonban még opció volt, hogy az önkormányzatok beszálljanak egy-egy fiók finanszírozásába, ha fontosnak tartják az adott posta megtartását. Közben a posta ezer embert küldött el.

Csütörtök reggel Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester az egyik hallgató kérdésére arról beszélt, hogy

arra már nincs lehetőség, hogy az önkormányzat feles társfinanszírozásával nyissák újra a postát, ezért nem fog újranyitni a szigeti és újvárosi posta.

Eközben azonban minden jel arra mutat, hogy az új postapartneri program valójában még most is fut, tehát nem feles társfinanszírozásban, de az önkormányzat teljes fianszírozásában akár újranyithatna posta, erre – a természetesen kevésbé kedvező – konstrukcióra továbbra is lehetőség lenne. Győr nincs rajta azon települések listáján, ahol nem keres partnereket a Magyar Posta.

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.