Elmarad az első Győri Állatvédelmi Nap.
„Az időjárási körülmények miatt eseményünk ELMARAD! Az Első Győri Állatvédelmi Nap későbbi időpontban kerül megtartásra!”
– derült ki az esemény oldaláról.
Pintér Bence
2023-05-17 17:36:17
Elmarad az első Győri Állatvédelmi Nap.
„Az időjárási körülmények miatt eseményünk ELMARAD! Az Első Győri Állatvédelmi Nap későbbi időpontban kerül megtartásra!”
– derült ki az esemény oldaláról.
Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.
Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.
Locsolás, és sebességkorlátozás mellett.
A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.
A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.
A gyanú szerint fizetés nélkül vehettek igénybe többen is szolgáltatásokat.
Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.
Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.
Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.
Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.
A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.
Hétfő délelőtt ezt az egyetlen napirendi pontot tárgyalja a győri testület.
Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.
Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.
A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.
Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.
A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.
Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.
A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.