Előleget kérnek a nyugdíjasok a jövő évi 13. havi nyugdíjból

Csarnó Ákos 2023-05-10 15:23:37
Ezt is megértük.

A terven felüli nehézségek jelentkezése, a váratlan kiadások fedezése miatt - a munkahelyi fizetési előleghez hasonlóan - az idősek számára is lehetőség legyen előleg igénylésére – követeli a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete.

A nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével, a 2023 áprilisi adatok alapján fogyasztói árak növekedése, vagyis az áprilisi éves nyugdíjas fogyasztó árindex 25,3 százalék volt.

A Nyugdíjas Parlament Országos Szövetsége kiemelte, hogy az idősek a vásárlásaik során ennél jóval magasabb árnövekedést tapasztalnak. Az idősek életkörülményeinek érzékelhető romlása komoly aggodalomra ad okot. Ezért kezdeményezik, hogy a havi 140 ezer forintnál alacsonyabb nyugellátásban részesült több mint 600 ezer sorstársuk helyzetének a javítása érdekében sürgős kormányzati intézkedés történjen. Az év elején megtett 15 százalékos nyugdíjemelésre való hivatkozás ma már nem segít azoknak, akik már több mint négy hónapja elszenvedik a 27–26 százalékos pénzromlás keserű terheit – áll a közleményben.

Javasolják, hogy a medián alatti nyugellátásban részesülők kapjanak lehetőséget arra, hogy a jövő évi 13. havi juttatás terhére – azzal megegyező mértékű, bankköltséggel nem terhelt – egyösszegű előleget vehessenek fel.

Azt is javasolják, hogy az a több mint 45 ezer 65 év feletti, az idei év eddig eltelt időszakában elhunyt személy örökösei számára – kegyeleti megfontolás miatt – külön kérelem nélkül, hivatalból folyósítsák az év elejei nyugdíjemelés és a tényleges infláció közötti különbség összegét.

Szólj hozzá!

Győrnek 1 milliárd 700 milliót, Szombathelynek 210 millió forintot kell befizetnie a helyi iparűzési adóbevétel többlete után

Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.

Rács mögé küldenék a győri üdítő és bringa tolvajt

A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.

A Weöres Sándor Színház társulatának tagja, Nagy Cili rendezi az idei karneváli darabot

Az elmúlt években 20 fővel csökkent a színház alkalmazotti létszáma. 

Bebes István kiszáll a körmendi kosárlabdából

De, hogy jelenleg miképp volt bent, azt sem tudni.

Repülő rajt helyett zuhanórepülés

2025 I. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. I. negyedévihez képest.

Felülvizsgálják a győri fizetős parkolórendszert

A lakók véleményét is kikérik ebben a kényes témában. 

Nem eladó a szombathelyi Szabadidőközpont

A megyei napilap szellőztette meg a hírt, hogy a SZOVA eladná a területet. Maga a polgármester cáfolta meg a híresztelést.

A jövőben tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak

Júniusban léphet éltbe az új szabályozás.

Kiégett egy önkormányzati lakás Győrben

Az első hírekkel ellentétben nem történt gázrobbanás.

Hatszor bukott meg a próbavásárláson egy budapesti boltos

A maximális időtartamú üzletzárás mellé maximális mulasztási bírságot is kiszabott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Virágos versenyt hirdettek Győrben

Május 1-től lehet nevezni.