Négy fogvatartott kezdi meg érettségi vizsgáit hétfőn a szombathelyi börtönben

ugytudjuk.hu 2023-05-05 08:27:35
De ballagás nem lesz.

Pihenten érkezik majd a tanterembe, üdítő és étcsokoládé egészen biztosan lesz az asztalán. Izgul, de tudja, hogy sikerülni fog. Azt mondja, Az ember tragédiájával vagy egy József Attila-verssel kiegyezne, és szerinte az érveléssel sem lesz gondja. Gelle Krisztián egyike annak a négy fogvatartottnak, akik május 8-án reggel megkezdik az érettségi vizsgát a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. 

Fotó: bv.gov.hu

Nem is kérdés, hogy vállalja-e a nevét és az arcát: Gelle Krisztián azt mondja, szeretné, ha – legalább ezért – büszkék lennének rá a családtagjai és a barátai. Értük, miattuk is tanul, leginkább persze saját magáért. A 4,2-es átlagról tanúskodó félévi értesítőjét is büszkén küldte haza, és reméli, hogy az érettségi bizonyítványban is a négyes érdemjegyek lesznek többségben.

Krisztián és három érettségire készülő társa a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetben digitális oktatás során sajátította el a gimnáziumi tananyagot: a Dunavecsei Református Kollégium oktatói által megküldött magyarázatokat és feladatokat Nagy Júlia bv. őrnagy, az intézet reintegrációs tisztje továbbította nekik – nem csak nyomtatott formában, a KIOSZK elnevezésű fogvatartotti ügyintézési rendszeren keresztül is hozzáférhettek a tanulnivalóhoz. Az utolsó tanévben havonta három nap jelenléti oktatáson vettek részt, ezeken az alkalmakon már az érettségi vizsgákra készültek: próbafeladatokat oldottak meg, átbeszélték a kidolgozott tételeket és kérdéseiket is feltehették a tanáraiknak.

Krisztián a börtönben kapott tankönyveken túl a családja által küldött segédanyagokat, munkafüzeteket is használta a felkészüléshez, és az intézeti könyvtárból is gyakran kölcsönzött könyveket. Sokat olvas: Madáchtól Az ember tragédiája a nagy kedvence, Faludy György, Ady Endre és József Attila versein kívül Polcz Alaine írásait is nagyon szereti, mint mondja, Madách és József Attila műveit szívesen látná az érettségi feladatok között is. A magyar nyelv és irodalom írásbelitől nem tart, ahogy a történelemtől és a földrajztól sem – a német nyelv és a matematika már nehezebb dió, de reméli, azokkal is megbirkózik.

Nem titkolja, hogy izgul a vizsgák miatt, de addig is igyekszik mindent megtenni a siker érdekében: úgy tervezi, utolsó nap már nem bújja a tankönyveket, hétfőn próbál kipihenten érkezni az írásbelire. Üdítőt, szendvicset és agyserkentőnek étcsokit visz magával a vizsgára, utóbbiból már bevásárolt az intézet kiétkező boltjában. Azt mondja, nem akar megállni az érettséginél: nagy álma, hogy pszichológiát tanuljon, ha ez mégsem sikerülne, akkor a kertépítés fortélyait szeretné elsajátítani.

A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben is május 8-án 9 órakor kezdik meg az írásbeli érettségi vizsgákat a fogvatartottak. A tételeket aznap kora reggel a Dunavecsei Református Kollégium tagintézmény-vezetője veszi át a vármegyei kormányhivatalban. A fogvatartottak 8.50-től az intézet oktatási tömbjének egyik tantermében várják a tételbontást. A vizsgák megkezdéséhez szükségük lesz a személyi igazolványukra: annak kiadását már kérelmezték az intézet letéti raktárából. Az érettségi vizsga a szombathelyi börtönben is úgy zajlik majd, mint a többi középiskolában - annyi különbséggel, hogy a fogvatartottak öltöny helyett formaruhát viselnek, egy tanteremben csak négyen ülnek, és számukra nem lesz idegen a felügyelők jelenléte.

Forrás: bv.gov.hu

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.