7 milliárd forintból létesül innovációs park Győrben

Farkas Bazsi 2023-05-02 15:53:41
A Széchenyi István Egyetemen épülő beruházásnak nagy szerepe lehet a felsőoktatás és a gazdaság minél szorosabb együttműködésében.

Új fázisához érkezett a Széchenyi István Egyetemen épülő Tudományos és Innovációs Park fejlesztése, a beruházásnak nagy szerepe lehet a felsőoktatás és a gazdaság minél szorosabb együttműködésében, s ezáltal a magyar gazdaság sikerében - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Győrben.

A tárcavezető a park bejárása utáni sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a 6,7 milliárd forint értékű projekt eredményeként olyan innovációs környezet áll elő, amely segíti a magyar startup cégeket a növekedésükben, elősegíti a kutatói világ és az ipar közötti akadálytalan átmenetet.

Beszédében kiemelte a park kiváló adottságait, hiszen több mint ötven vizsgáló- és kutatólabor áll az itt dolgozók rendelkezésére, a hallgatók száma pedig mára meghaladta a 15 ezret.

Rámutatott, hogy az elmúlt három évben korábban példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, új korszak kezdődött, amelyben éles, hosszú távú verseny indult azért, hogy mely országok kerüljenek a győztesek közé, mely gazdaságok tudjanak növekedési pályán maradni.

Ebben a mindent meghatározó versenyben az államok minden eszközt bevetnek, Magyarország egyik legfontosabb erőforrása e téren pedig a felsőoktatási rendszer - mondta.

"Ezen új világgazdasági korszakban szó szerint új világról beszélhetünk. Olyan új világról, amelyet csak azok tudnak megnyerni, akik a megújulásban folyamatosan élen tudnak járni. Éppen ezért az innovációs képességek és a kutatás-fejlesztési kapacitások játsszák majd a döntő fontosságú szempontot" - szögezte le.

"A magyar gazdaság jövője szempontjából kulcskérdés, hogy hogyan tudnak együttműködni a magyarországi egyetemek a magyarországi gazdaság szereplőivel" - tette hozzá.

Szijjártó Péter tudatta, hogy épp ezért, az egyetemi világ és a gazdaság minél szorosabb és sikeresebb együttműködése érdekében döntött a kormány a felsőoktatás strukturális átalakításáról.

"Ezért teszünk komoly lépéseket folyamatosan a felsőoktatási rendszerünk nemzetköziesítése érdekében, ezért növeljük a finanszírozást, és ezért hozzuk létre a tudományos és innovációs központokat" - mondta

Ezt követően úgy fogalmazott, hogy a beruházás önmagán túlmutató jelentőséggel bír. "Mi azt várjuk el a Győri Egyetemtől, azt várjuk el a mellette létrehozandó Tudományos és Innovációs Parktól, hogy olyan eredmények szülessenek itt, amely eredmények nyomán sikeressé tudjuk tenni Magyarországot az európai gazdaság jövőbeni sikerét meghatározó iparágban" - jelentette ki.

Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy a kontinens gazdaságának jövője az elektromos autóiparon áll vagy bukik. Illetve emlékeztetett, hogy a szektor az utóbbi évek nehézségei közepette is töretlenül tudott előrehaladni.

A miniszter közölte: "Magyarország jól vizsgázott eddig az elektromos autóiparban betöltött pozíció tekintetében, hiszen a rajtrács éléről indultunk, az éllovasok között vagyunk, de ez nem olyan verseny, amit egyszer leintenek, és akkor vége van."

"Ez olyan verseny, amelyben folyamatosan a topon kell lenni, folyamatosan innovációra van szükség, folyamatosan újat kell mutatni" - vélekedett.

Arra is kitért, hogy a szektor sikeréhez alapvető szükség van Kelet és Nyugat együttműködésére, a remek nyugati elektromos járművek ugyanis mit sem érnek keleti akkumulátorok nélkül, és fordítva. És Magyarország ezen a téren is jól teljesít, hazánk a legnagyobb német autóipari vállalatok és a legnagyobb kínai és dél-koreai elektronikai cégek találkozási pontjává vált.

Végül pedig figyelmeztetett, hogy óriási károkat okozna az európai és a kínai gazdaság szétválasztása, ahogyan azt sokan szeretnék.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.