Háromnapos lesz a kiskúti majális Győrben

Pintér Bence 2023-04-29 11:36:51
Végig ingyen lehet majd parkolni az ETO Park parkolójában.

Az idei kiskúti majális április 29-én, egy úgynevezett „Zöld Nappal” kezdődik – mondta Tömböly Tamás, a Győr-Gyárvárosiak Baráti Köre elnöke, a rendezvény főszervezője. A szombati nap a környezet-, illetve állatvédelem jegyében fog zajlani, azaz minden kutyást és állatbarátot szívesen látnak a kiskúti helyszínen. Ezen a napon gyűjtést is rendeznek a győri állat menhelyek számára, akiknek minden támogatásra nagy szükségük van.

A főszervező megjegyezte, hogy a majális felvezető eseményeként a győri általános-, illetve középiskolásokat hívták versenyre. Az általános iskolás diákok, illetve az osztályok a Győri Jégsport Központ melletti növendékfák kreatív, „zöld” feldíszítését kapták feladatul. Az osztályok májusfáit szakmai zsűri fogja értékelni, és a győztesek értékes nyereményekre számíthatnak. A középiskolások képzőművészeti alkotásokkal, zenével, verssel, tánccal fejezhetik ki, hogy nekik mit jelent ma a májusfa.

A majális második napja (április 30., vasárnap) egy úgynevezett elekromajális lesz – folytatta Tömböly Tamás. A Magyar Elektromobilitás Egyesület szervezésében klasszikus elektromos jármű-tulajdonosok találkozó lesz, emellett helyet kapnak az autó- és motorkereskedések, töltőszolgáltatók, egyéb kiállítók is. „Természetesen a helyszínen igyekszünk színes programokkal lekötni a család apraja-nagyját. Szakmai előadásokkal, beszélgetésekkel, játékos feladatokkal, street food gasztro-utcával és vidámparkkal színesítjük az eseményt” – mondta a szervező.

Koncertek is lesznek: a gyerekek szórakoztatására fellép Némó és a Bohócok gyerekzenekar, az Alma Együttes, vagy Sík Frida, a felnőtt korosztály érdeklődésére tarthat számot az Irigy Hónaljmirigy koncertje, a Kvint Operett produkciója, vagy a fiatal veszprémi zenekar, az Anyu, ez hangos fellépése. Nagyszerű rockslágereket idéz meg a Triász Zenekar, fellép Nótár Mary is, esténként pedig DJ-k gondoskodnak a táncolható ritmusokról. A nagyszínpadon gyermek és felnőtt táncprodukciók színesítik az ünnepet.

A főszervező megjegyezte, hogy a programok középpontjában a Xantus János Állatkert áll, amely az ünnep alkalmával bizonyára csúcsra járatva üzemel. A korábbi évek tapasztalatai szerint a programokat nem csupán győriek, illetve a megyében élők látogatják, de jelentős számban jelennek meg szlovák és osztrák vendégek is.

A rendezvények három napja alatt látogatóinknak, illetve a Győrben közlekedőknek számolniuk kell a Nagy Sándor József utca szakaszos lezárásával. Jó hír azonban az autósoknak, hogy az ETO Park nagy parkolója az intézmény vezetőinek jóvoltából május 1-ig ingyenesen vehető igénybe.

A teljes program itt érhető el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.