Hiába mutogat a szombathelyi Béke téri pocsolyákra, Horváth Gábor képviselőnek nem volt módosító javaslata a költségvetéshez, hogy miből is lehetne a csapadékvíz elvezetést és az aszfalt felújítást megvalósítani

Farkas Bazsi 2023-04-21 07:48:42
Panaszkodni könnyebb, mint cselekedni.

Pár napja elkezdte végighaknizni a szombathelyi kormánypárti médiát Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő azzal, hogy a herényi Béke tér áldatlan állapotban van. 

Való igaz, hogy ritkán esik annyi eső napokon keresztül, mint amit a közelmúltban megtapasztalhatunk. A tér pedig látványosan alakult át egy összefüggő pocsolyává. 

Érdemben nem kezelik a herényi Béke tér csapadékvíz-elvezetési problémáját - ezt Horváth már a Vas Népének mondta el. És azzal folytatta, hogy hiába küldte el akkor a fejlesztési javaslatait, szerinte válaszra sem méltatták. Emlékeztetett, hogy minden évben elküldo a javaslatait, ez megtörtént idén is, így február 7-én, a költségvetéshez előterjesztette a javaslatait, ám elmondása szerint ezt válaszra sem méltatták.

Csakhogy Horváth Gábor nem mondott igazat.

A szombathelyi képviselő-testület február 23-án tárgyalta a város idei költségvetését. Horváth Gábor ugyan elmondta, hogy szerinte a korábban a herényi telkek eladásából beérkezett 35 millió forintot erre a városrészre kellene elkölteni, ám határozati javaslatot nem fogalmazott meg.

A jegyzőkönyv szerint ez egészen pontosan így történt:

(...) a herényi telkek eladásából befolyt az a 35 millió Ft, amit tavaly is mondtam, hogy Herényre illene elkölteni. Nem az én jobbításomra, vagy az én személyes ötletem, hanem a herényi földekből Herény épüljön és gazdagodjon. Mondtam azt, hogy a Béke-téri csapadékvíz-elvezetés megoldása nagyon fontos, ott is a zebra kiépítése elengedhetetlenül fontos és úgy gondolom, hogy ezt meg kell tenni, hiszen jön a Virágút, hogyha mondjuk egy óriási eső lesz - összevonom -, akkor ott szépen látni fogják, a képeken is látta szerintem a városvezetés, hogy milyen állapotok vannak. És ez mindenképpen egy megoldandó feladat. Tudom, az elmúlt 15 évben ez nem történt meg, de én bízom a városvezetés nagylelkűségében, hogy ez meg fog történni, és ebben előrelépés lesz. 

A költségvetés módosítása úgy néz ki, hogy a módosítást benyújtó képviselőnek egészen pontosan meg kell határoznia az összeget, amit át akar csoportosítani. Vagyis azzal együtt, hogy javaslatában megfogalmazza, hogy mire szeretne pénzt a költségvetésben, azt is megmondja, hogy ezt melyik másik sorról emeljék át.

A jegyzőkönyv is azt mutatja, hogy ilyen ebben az esetben nem történt.

A Fidesz-KDNP frakció egyébként egyetlen javaslatot nyújtott be az idei költségvetéshez, ezt Melega Miklós tette meg, aki előbb azt mondta, hogy mivel a Weöres Sándor Színház szerinte több pénzt érdemel, ezért szavazznak oda több forrást.

A jegyzőkönyv szerint ez így történt:

Én úgy gondolom, hogy az intézmények közötti szolidaritás jegyében és ezzel akkor rögtön egy forrást is megjelölnék, hogy azoknál, akik egy kicsit nagyobbat kapnak itt a kulturális területen belül, kicsit lecsípve, hogy kaphasson esetleg.

Majd amikor a szavazásra került a sor a fenti metódust ajánlotta Melega figyelmébe Horváth Attila (Éljen Szombathely!) költségvetésért felelős alpolgármester. Vagyis, hogy csakis pontos számok ismeretében tudnak bármiről is dönteni. 

Melega ekkor pontosított azzal, hogy az AGORÁ-nál mínusz 7 millió Ft-ot javasolt, a Könyvtárnál mínusz 3 milliót, a Szimfonikusoknál mínusz 2-őt, a Múzeumnál mínusz 4-et és a Mesebolt Bábszínháznál mínusz 1-et, ez 17 millió forint. Ezt kapja meg a színház.

A javaslatot végül nem fogadta el a testület.

2022-ben is csak beszélt róla, de a javaslat elmaradt

Horváth Gábor a 2022-es költségvetés tárgyalásánál is csak beszélt a Béke tér problémájáról. Azt ugyan elmondta, hogy a kalkulációk szerint 10 millió forintból lehetne megoldani a csapadékvíz elvezetését de, hogy ezt milyen költségvetési sor átcsoportosításából oldaná meg, arra már nem tett módosító javaslatot. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.