Újabb népszavazási kérdést adott be az LMP az akkumulátorgyárak ellen

Farkas Bazsi 2023-04-13 16:05:05
Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne lehessen olyan újabb, akkumulátor gyártására szolgáló ipari létesítmény üzembe helyezését engedélyezni, amelynek az üzembe helyezésével az ország területén az éves összesített gyártási kapacitás meghaladja a 2023. december 31-én működő létesítmények összteljesítményét?

Újabb országos népszavazási kezdeményezést adott be az LMP a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), hogy megakadályozza további akkumulátorgyárak építését Magyarországon - közölte Szendefy Mária, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja csütörtökön.

 A politikus az NVB budapesti épülete előtt tartott, online is közvetített sajtótájékoztatóján a kezdeményezést azzal indokolta: Magyarországon már jelenleg is működik két akkumulátorgyár - Gödön és Komáromban - illetve gőzerővel épül a harmadik Iváncsán, ezek kapacitása pedig a következő évtizedekben is bőven fedezi a megújuló energiára való átálláshoz szükséges magyar igényeket.

Hangsúlyozta azt is: ezek a gyárak veszélyesek, szennyezőek, "iszonyatos a víz- és energiaigényük" és zavarják a környéken lakókat. "Ilyet épeszű ember a saját lakókörnyezetében nem szeretne, de igazából még az országban sem nagyon" - tette hozzá.

Az LMP ezért a meglévő gyárakra a környezetvédelmi és munkavédelmi szabályok szigorítását, a büntetési tételeknek a megemelését, a szabályok szigorúbb betartatását szorgalmazza, az új gyárakra pedig építési moratóriumot rendelne el - jelentette ki.

Az LMP által beadott kezdeményezésben azt kérdezik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne lehessen olyan újabb, akkumulátor gyártására szolgáló ipari létesítmény üzembe helyezését engedélyezni, amelynek az üzembe helyezésével az ország területén az éves összesített gyártási kapacitás meghaladja a 2023. december 31-én működő létesítmények összteljesítményét."

Az LMP már korábban is adott be országos népszavazási kezdeményezést az akkumulátorgyárak ügyében, arról, hogy ilyen gyárat csak a helyiek jóváhagyása után lehessen létesíteni egy-egy településen, azonban ezt a kérdést az NVB márciusban elutasította. Az LMP fellebbezett a döntéssel szemben.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.