Bontják már a szombathelyi 11-es Huszár úti laktanyát

Farkas Bazsi 2023-04-05 12:14:30
Hamarosan megépítik a terület feltáráshoz szükséges utat.

Ahogy arról tavaly decemberben beszámoltunk, a Vasi Inter-Opus Kft. bruttó 863 millió 346 ezer forintért vette meg a szombathelyi 11-es huszárlaktanya “B” területét. 

A területet licittel értékesítette a szombathelyi önkormányzat, amire most azért kerülhetett sor, mert hosszas eljárást követően az Örökségvédelem levette a laktanya Lovas utca felőli oldalán álló épületekről a védettséget, vagyis ezzel elbonthatóvá váltak.

A munka most már látványos szakaszba érkezett. A területen munkagépek dolgoznak, kitakarították a növényzetet, hamarosan pedig az épületek lebontására vonatkozó kötelezettségének tesz eleget az új tulajdonos - ezt már a Vasi Inter-Opus ügyvezetője, Horváth Róbert közölte megkeresésünkre.

Következő lépésként az önkormányzat végzi el a terület feltárásához szükséges út megépítését.

A beruházás megindításáig sok hónapos teendő van hátra - írja válaszában Horváth.

Érdeklődtünk, hogy van-e már esetleg konkrét terv a beépítésre, ám az ügyvezető arról tájékoztatott, a tervek kidolgozása még nem történt meg, azokon jelenleg is dolgoznak.

A terület rendezésével kapcsolatban az önkormányzati dokumentumok a következőket írják le:

Az ingatlanon három Ln területfelhasználású tömböt jelöl a Szabályozási terv. A telek északnyugati sarkában az Ln jelű építési övezetben csak lakásokat lehet kialakítani, az építménymagasság 17,5 m. 

Az ettől keletre található, kötelezően kialakítandó közútterülettel elválasztott Ln nagyvárosias lakóterület beépítési módja szabadonálló, a beépíthetőség mértéke maximum 40%, az építménymagasság 17 m, míg a minimális telekméret 7000 m². 

Az ingatlan déli harmadában jelölt, a Lovas utcát és a 11-es Huszár utat összekötő, kialakítandó közútterület és a közparki közterület által közrefogott Ln jelű építési övezet beépítési módja szabadonálló, a beépíthetőség mértéke maximum 50%, az építménymagasság 17 m, míg a minimális telekméret 7000 m². A HÉSZ 5. § (7) bekezdése előírja, hogy a 11-es Huszár laktanya területén kijelölt nagyvárosi lakóövezetekben (Ln) az előírt zöldfelület min. 50%-a legalább 200 m²-t meghaladó, összefüggő területekként valósítandó meg, kereskedelmi szolgáltató, sport és egyéb gazdasági rendeltetés nem helyezhető el, a rendeltetési egységekhez biztosítandó gépjárművek elhelyezése teremgarázsban vagy mélygarázsban alakítható ki, és kerítés nem létesíthető. 

A földrészlet keleti szélén található, az Ln jelű építési övezet és a szabályozási terv értelmében kötelezően kiszélesítendő Lovas utca közötti rész kisvárosi lakóterület (Lk1) építési övezetbe, valamint közúti közterület - parkoló építési kötelezettséggel - övezetbe van sorolva. Az Lk1 építési övezet beépítési módja zártsorú, a beépíthetőség mértéke maximum 60%, az építménymagasság 8,5 m, míg a minimális telekméret 200 m². A területen legalább 35 % minimális zöldfelületet kell biztosítani.

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.