Horváth Ottó lesz a Pannon-Víz új vezérigazgatója

Pintér Bence 2023-04-03 13:03:00
De Rácz Attila eddigi igazgató is az igazgatóság tagja marad.

Horváth Ottó energetikai és fejlesztési igazgató lesz a Pannon-Víz új vezérigazgatója – derült ki a győri önkormányzat Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának ülésén, erre tett legalábbis javaslatot a bizottság az eddigi vezérigazgató, Rácz Attila István visszahívásával egyidejűleg.

Rácz sem megy azonban nagyon messze: az igazgatóság is átalakult egy kicsit, de annak továbbra is tagja marad az eddigi vezérigazgató, aki egyébként az Északdunántúli Vízmű Zrt. vezetője is lesz.

Az igazgatóságból kikerült Tóth László, a helyére Ihász Mihály ül be, a hamradik tag pedig Virág Krisztián, Virág-Adorján Andrea polgármesteri főbiztos férje. A kinevezésekrő a Pannon-Víz közgyűlése fog majd dönteni véglegesen – a cégben ugye Győr városának többségi tulajdona van.

Az Új Szó Nálunk arról írt: 

A Pannon-Víz igazgatója 2020 óta a debreceni születésű Rácz Attila István volt, aki korábban a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-t vezette, illetve stratégiai igazgatóként dolgozott a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-nél. Rácz épp a múlt héten volt a GyőrPlusz egyik propagandaműsorának vendége, ahol arról beszélt, miért is jó dolog Győrben élni.

Rácz januárban ugyanennek a bizottságnak az ülésén arról beszélt – emlékeztet az Új Szó Nálunk –, hogy az állami rendszerbe való átadásnak nincs alternatívája. Ha nem teszi meg Győr, már tavasszal sem tudják a béreket fizetni. Az lap most arról írt:  ellenzéki felszólalók azt feszegették, hogy ennek hátterében az áll-e, hogy az ÉDV majd maga alá gyűri a Pannon-Vizet, és azt is, hogy akkro sikerült-e végül béreket fizetni, de ezekre nem kaptak érdemi választ.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.