A március 15-i ünnepségek miatt szerda délelőtt számos buszjárat terelt útvonalon közlekedik majd Győrben a Szent István út lezárása miatt. A Volán tájékoztatója az elterelt járatokról:

s
Pintér Bence
2023-03-13 14:44:52
Röviddel az apa halála után a házaspár a közös gyermekükkel együtt beköltözött az elhunyt házába, a tulajdonában lévő tárgyakat pedig értékesíteni kezdte, zálogba adta és a személygépkocsiját is használatba vette.
A polgármester szerint a hóhelyzet valódi tanulságai elsikkadtak a politikai akciózásban.
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat két férfival és egy nővel szemben.
Nincs kutya, és macska-adó sem.
Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.
A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.
A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.
Akár felfüggesztett szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.
Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.
15 prémium kategóriás szobát fizettek ki belőle.
Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.
Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.
Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.
A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett.
Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg.