Félmillió forinttal drágult meg az Arena Savaria tetőszerkezetének felújítása

Farkas Bazsi 2023-03-06 14:04:00
Így összesen nettó 135 millió forint ment el a felújításra.

Ahogy arról korábban beszámoltunk 2021 áprilisában katasztrófális állapotba került a szombathelyi Arena Savaria. Minden eső alkalmával nejlonokkal kellett letakarni a  sportcsarnok nézőterét, mert a tető beázott.

A felújításra egészen tavalyig kellett várni. Az tetőt egyrészt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által biztosított TAO keretre javították meg. Másrészt pedig az önkormányzat adott tagi kölcsönt az ingatlant üzemeltető Szombathelyi Sportközpont és Sportiskolának.

Fotó: Farkas Bazsi

A tavaly szeptemberi Gazdasági és Jogi Bizottság ülésére készült anyag szerint az eredeti költségek összesen bruttó 170 millió 497 ezer 109 forintra rúgtak.

Az MKOSZ 92 millió 747 ezer 620 forintot biztosított TAO keretből. Az e feletti összeget szintén van lehetőség később TAO-ból pótolni, ám a tavalyi döntés értelmében 35 millió forintot támogatás formájában kapta meg a Kft., míg további 50 millió forintot tagi kölcsönként tett be a város. Ezt 2023. szeptember 30-ig kell a cégnek visszafizetnie. 

Tavaly decemberben azonban módosítani kellett a szerződést, mivel nem várt munkák jelentek meg az épületen.

Vállalkozó kérelmében továbbá előadta, hogy olyan, előre nem látható gépészeti munkafolyamat elvégzése vált szükségessé, mely a vállalási díjat nettó 491 ezer 940 forinttal, azaz nettó négyszázkilencvenegyezer kilencszáznegyven forinttal növelte, így Vállalkozó kéri a nettó vállalási árat 491 ezer 940 forinttal azaz nettó négyszázkilencvenegyezer kilencszáznegyven forinttal megemelni - áll a közbeszerzési értesítőben.

A végső összeg így nettó 132 millió 741 ezer 632 forintra nőtt, vagyis bruttó 171 millió 121 ezer 873 forintot emésztett fel.

A munkát az az Mvd-Szig Építőipari Kft. végezte el, amelyik céget tavaly novemberben az Arena Savariát használó Falco KC Szombathely új kiemelt szponzorként jelentett be. 

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.