Veszélybe került az ivánci óvoda további működése

Farkas Bazsi 2023-03-03 10:01:00
Jelenleg 8 gyerek jár az intézménybe, de a 2024/25-os tanévben már 12 fővel számolhatna az intézmény.

Korábban olvasónk keresett meg minket azzal, hogy az ivánci önkormányzat bezárná a helyi óvodát. Az ok: pénztelenség.

A költségvetésben ugyanis 5 millió forintos tételt jelent a községnek az intézmény fenntartása. 

Az ügy azért is kavart nagy port, mivel alig 5 éve, hogy az intézmény teljes felújításon esett át. Az óvoda 25 fős létszámot képes befogadni, 2018-ban 26 millió 400 ezer forintot költöttek el rá. A kérdés tehát nem csak az, hogy mi lesz az óvodások további sorsa, hanem az is, hogy mit kezd majd a felújított épülettel a falu.

Olvasónk szerint korábban maguk a szülők próbáltak lakossági fórumot összehívni, ám a település vezetője ekkor megtagadta, hogy az iskolában gyűljenek össze az érintettek.

Fotó: ivanc.hu

A település weblapja azonban most arról ad hírt, hogy március 10-én, 17 órakor mégis fórumot tartanak, amelyre a térség országgyűlési képviselőjét, V.Németh Zsoltot (Fidesz-KDNP) is várják.

 V. Német az avatáskor így nyilatkozott: Mi mindent meg nem tennénk egy gyermek mosolyáért! Ha valamiért érdemes dolgozni, vállalni a terheket, hát értük, a legkisebbekért, a jövőért. Hiszem, hogy igazán az olyan komplex felújításoknak van értelme, ahol egyszerre sok minden lesz jobbá, mint itt is. Kívánom, hogy minnél több gyermek játszhasson ebben az épületben, nevetésük töltse meg a tereket.

Információink szerint az óvodába jelenleg 8 gyermek jár, a 2023/2024-es tanévben ugyan várhatóan 6 főre csökken a létszám, ám a 2024/2025-ben már 12 fővel kalkulálhatna az intézmény, amennyiben nem kerül bezárásra. 

Gyarmati Tibor (független) polgármester a megyei napilapnak úgy nyilatkozott, minden követ megmozgat annak érdekében, hogy az óvoda jövőjét illetően a lehető legkedvezőbb megoldás szülessen.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.