Árverésen lehet új tulajdonosa a szombathelyi Hotel Claudiusnak

Farkas Bazsi 2023-03-03 13:30:00
Bírósági ítélet adta vissza a ki nem fizetett épületet a felszámolónak, ami szintén felszámolás alatt van.

Tavaly májusban írtunk róla, hogy beperelték a szombathelyi Hotel Claudius tulajdonosát a Wolf-CRS Kft.-t.

Az, hogy valami nincsen rendben az épülettel, 2020 februárjában már sejteni lehetett, amikor felújításra hivatkozva bezárt a hotel.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a szombathelyi Claudius Hotel 2020. február 17-én 12 órakor ideiglenesen bezárja kapuit abból a célból, hogy a szálloda felújítását követően, immáron megújulva várja ismét a vendégeit.

A szálloda közel 20 évvel ezelőtti felújítását követően, az elmúlt években a vendégek visszajelzései alapján egyértelmű igény merült fel arra, hogy a vendégek által sok esetben "retro"-nak minősített szálloda helyett egy modern hotel fogadja a Szombathelyre látogatókat, ami Mindenki megelégedésére szolgálhat.

Bízunk abban, hogy az általunk megálmodott új szállodában sok vendég örömét leli majd. 

Köszönjük mindazon vendégeinknek, akik az eddigi években megosztották velünk szombathelyi napjaikat, reméljük mind Őket, mind pedig sok új vendéget is üdvözölhetünk a felújítást követően! - kaptuk akkor válaszként az üzemeltető Savadius Kft.-től a választ.

A háttérben azonban valami teljesen más állhatott, ugyanis a Wolf-CRS Kft.-vel szemben pert indítottak. A hvg.hu információi szerint a Kft. 2012 óta nem fizette ki a szálló közel félmilliárd forintnyi vételárát, annak korábbi tulajdonosának az ING Zrt.-nek, amely 2014-ben felszámolás alá került.

Fotó: Farkas Bazsi

A megkeresésben nevezett gazdasági társasággal (Ez a Wolf-CRS Kft.) és még további hat alperessel szemben a Szekszárdi Törvényszéken indult polgári peres eljárás 2022.02.02. napján G.40007/2022. számon szerződés megszegése miatt eredeti állapot helyreállítása iránt - írta még tavalyi megkeresésünkre a Szekszárdi Törvényszék.

A HVG most úgy értesült, hogy a per a felperes ING javára hozott döntéssel zárult.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Claudius hamarosan visszakerül korábbi tulajdonosához - az ING, már meg is jelent a tulajdonilapon széljegyként  - így értékesítésére hamarosan árverést írhatnak ki.

A tulajdonilapon az is látszik, hogy az épület nem tehermentes. A Wolf-CRS többek között annak a Pécsi Direkt Kft.-nek is tartozik, összesen 190 millió forinttal és annak járulékaival, amely a magyar könyszakmát nagyban megrengető Alexandra-csoport egykori központja volt.

Vagyis a friss bírósági ítélet következtében tehát a Claudius hamarosan visszakerült korábbi tulajdonosához, ám mivel végrehajtás folyik a cég ellen, így a végrehajtó árverésen fogja értékesíteni az épületet. 

Szólj hozzá!

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.