Ne parkolj a sárga csíkokra, életek múlhatnak rajta!

Farkas Bazsi 2023-02-28 10:34:00
Holnaptól fokozott ellenőrzést rendelt el a szombathelyi közterület-felügyelet vezetője. A szabálytalanul parkoló sofőröket egyelőre még csak figyelmeztetik, de aztán jön a büntetés.

Idén eddig már 36 alkalommal vonultak a Vas megyei tűzoltók lakástüzekhez. Ebből 3 esetben többszintes lakóházak lakásaiban lévő tűzeset miatt riasztották őket. Ezeknél az eseteknél a helyszínen volt, hogy magasból mentő tűzoltóautó segítségére is szükség volt. 

Ez is jól mutatja, hogy mennyire fontos, hogy a magas épületek előtt parkoló autók ne gátolják a tűzoltóautó, vagyis ezzel együtt a mentés folyamatát - erre hívta ma fel a figyelmet a Katasztrófavédelem és a szombathelyi Közterület-felügyelet közös sajtótájékoztatóján.

Mint elhangzott, holnaptól indulóan két héten keresztül fokozott ellenőrzést tartanak a témában.

Egyelőre még a figyelemfelhívás lesz a hatóság célja, majd a két hét elteltével már a büntetéssel fogják felhívni a figyelmet arra, hogy életek  múlhatnak azon, hogy hol parkolnak a lakótelepi lakók.

Fotó: Farkas Bazsi

Mint elhangzott, egy lakástűz esetében az épület előtt parkoló kocsik elszállítása akár fél órába is beletelt, ehhez képest a tűz akár 5-6 perc alatt annyira elterjedhet, hogy emberéletet követelhet.

A lakók saját és embertársaik életével játszanak akkor, amikor a sárga felfestést vagy a megállni tilos táblát figyelmen kívül hagyva parkolnak le.

Újságírói kérdésre válaszolva Ágoston Sándor, a Közterület-Felügyelet vezetője arról beszél, hogy a szabályok betartatása számukra a legfontosabb. Sok esetben pedig csakis kényelmi szempontok vezérlik az autósokat akkor, amikor közvetlenül a bejárat előtt hagyják a kocsikat.

Ágoston arra is kitért, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a szombathelyi jegyzővel, és a körzetek önkormányzati képviselőivel, ahol pedig valós problémaként tapasztalják a parkolóhelyek hiányát, azt jelzik. 

A Katasztrófavédelem kifejezett kérése a lakosság felé az, hogy ne is a büntetések miatt, hanem az emberéletek miatt figyeljenek arra fokozottan, hogy hol parkolnak le az autójukkal. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.