Mégis lesz Győrkőcfesztivál

Pintér Bence 2023-02-16 08:31:49
A győriek reakcióinak hatására a polgármester keresett 50 millió forintot a költségvetésben.

Mégis lesz Győrkőcfesztivál – jelentette be Dézsi Csaba András győri polgármester a GyőrPlusz rádió műsorában. A polgármester elismételte, hogy szerinte a Vaskakas Bábszínház ezetője, Kocsis Rozi kérte, hogy ne legyen Győrkőcfesztivál, de azt nem tette hozzá, amit az igazgató az Új Szó Nálunknak elmondott, miszerint azután történt ez, hogy a városvezetés közölte, hogy nem tudnak több pénzt adni, tehát vagy a színházat tartják nyitva, vagy fesztivált rendeznek.

Most a polgármester mégis talált a költségvetésben 50 millió forintot a fesztiválra,

valamint szponzort is talált: az Eatrend Kft. 12,5 millió forinttal támogatja a rendezvényt.

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.