LMP: A kormány semmibe veszi a magyar emberek véleményét az akkugyárak ügyében

Pintér Bence 2023-02-15 16:35:56
A zöldpárt szerint a Fidesz arra sem képes, hogy vállalja az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos vitát.

Arrogancia, lekezelés és az idegen érdekek kiszolgálása jelenleg az Orbán-kormány politikája – mondta egy sajtótájékoztatón Hohn Krisztina, az LMP szóvivője.

Kifejtette: a Fidesz arra sem képes, hogy vállalja az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos vitát.

Mint arról beszámoltunk, kedden volt az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülése, amin a kormánypárti képviselők nem is vettek részt, de a győrszentiváni civilek például ott voltak.. Hohn Krisztina, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának szóvivője szerint ez abszolút jellemző a kormányra, hiszen rendre megfutamodnak a szakmai kérdések elől, és inkább a homokba dugják a fejüket.

Elmondása szerint a lakosság Debrecenben világosan megfogalmazta azt, hogy nem kérnek ebből a gyárból, de Orbánék mindezt semmibe veszik, nem hallgatják meg az emberek véleményét, nem veszik figyelembe a helyben élők akaratát. Az LMP nem szeretné, hogy Magyarország akkumulátor-gyártó gyarmat legyen. A zöldek ezért petíciót indítottak, de országos népszavazást is kezdeményeztek. Hohn azt tapasztalta, hogy az egész országban nagy az érdeklődés, Pécsett például nagyon sokan vannak, akik tudják, hogy ez egy jelentős lépés, hiszen ezek a gyárak rendkívüli módon szennyezik a környezetünket.

Az LMP szerint hazánkban már így is elegendő akkumulátorgyár van, a most létesítendő csak és kizárólag kínai és dél-koreai érdekeket szolgálna ki. Hohn nem érti, hogy a Fidesz képviselői miért nem vettek részt tegnap a bizottsági ülésen, miért nem történt meg a szakmai vita, az LMP szerint mindez teljesen elfogadhatatlan. A zöldek rendkívüli ülésnapot is kezdeményeztek a Parlamentbe, és kíváncsiak, hogy mi a Fidesz-KDNP álláspontja az akkumulátorgyárak ügyében, milyen érveket fognak felsorakoztatni, és hogy egyáltalán megjelennek-e az ülésen, vagy csak a fizetésüket veszik fel.  

Szólj hozzá!

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.