Az közmédia saját megítélése szerint kiegyensúlyozottan működik

Farkas Bazsi 2023-02-10 07:51:13
Erről tájékoztatta az Európai Bizottságot az MTVA.

Kiegyensúlyozottan, a szakmai előírásoknak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelve működik a  magyar közmédia - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Európai Bizottság (EB) delegáltjait a 2023. évi jogállamisági jelentés elkészítése céljából folytatott konzultáción.

Az MTVA MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a magyar közszolgálati médiarendszer helyzetéről és működéséről, a nemzetközi szabványoknak megfelelő, azokkal összhangban működő közszolgálati műsorgyártásról tájékoztatta az Európai Bizottság illetékeseit Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Az MTVA vezetője a megbeszélés során hangsúlyozta az MTVA Etikai Kódexében, valamint a Médiatörvényben és a Közszolgálati Kódexben megjelenő kiegyensúlyozottságra és pártatlanságra vonatkozó rendelkezések érvényesülésének garanciáit - írták.

Hozzátették: Papp Dániel emlékeztetett rá, hogy a közmédia - ahogy azt már korábbi választások előtt - a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően is "létrehozta a Közmédia Választási Irodát (KVI) biztosítva, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása - nem csak a kampány, hanem a választások ideje alatt is - megfeleljen a Közszolgálati Kódex előírásainak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek".

"Az MTVA vezetője leszögezte, hogy noha a magyarországi ellenzéki pártok a rágalomtól és a hazugságoktól sem elriadva próbálják a közmédiát politikai színtérre rángatni, statisztikailag alátámasztott, hogy a közmédia valamennyi parlamenti pártnak biztosítja a megjelenés lehetőségét. A választási kampány során bírálataik ellenére még a törvény biztosította lehetőséggel sem éltek" - írták.

Az MTVA közlése szerint Papp Dániel arról is tájékoztatta a bizottság delegáltjait, hogy a választási kampány időszakában egyetlen panasszal vagy kiegyensúlyozatlansági kifogással kapcsolatban sem marasztalták el a közmédiát. Kifogások alapján a panaszosok később sem indítottak hatósági eljárást, egyetlen ügy került csupán a Nemzeti Választási Bizottság elé, amelyben a hatóság végül a közmédiának adott igazat - írták.

Az MTVA tájékoztatása szerint Papp Dániel arra is rámutatott, hogy "nap mint nap tetten érhető, hogy a baloldali pártok képviselői a rendszeres meghívás ellenére kampányszerűen távol maradnak a televízió- és rádióműsorokból, bojkottjukkal a közmédia hitelességét és pártatlanságát igyekeznek aláaknázni".

"Papp Dániel a jogállamisági jelentés elkészítésében érintett bizottsági delegáltakkal folytatott konzultáció során is hangsúlyozta: a magyar közmédia működésének alapvetése, hogy a műsorgyártás folyamatára a politikának nem lehet befolyása" - írta az MTVA.

Szólj hozzá!

Keresik a győri Barokk Esküvő idei szerelmespárját

Aki különleges módon mondaná ki a boldogító igent, jelentkezzen!

Újabb levél érkezett Washingtonból - Orbán Viktor alapítótag lett a gázai Béketanácsban

Trump szerint ez „a valaha összeállított legnyűgözőbb és legjelentősebb testület" - az 1 milliárd dolláros tagdíjról persze nem beszélt egyikük sem. 

Februári tervezett áramszünetek Győrben

Karbantart és hálózatot fejleszt az E.ON.

Nyomoz a rendőrség a sárvári volt hegyközségi szeméttelepen engedély nélkül tárolt hulladék miatt

A területet Varga Jenő fideszes önkormányzati képviselő cége őrizte, majd telepként üzemeltette a város tudta nélkül.

A próbaidő jogi jelentősége a munkaviszony kezdetén

A munkajogi szabályozás időről időre a hírek fókuszába kerül és a próbaidő intézménye tipikusan ilyen terület. Bár sokak számára ismert fogalom, mégis számos félreértés övezi a gyakorlati alkalmazását, különösen a munkaviszony megszüntetésének és a jogosultságok kérdésében.

Nem elég, hogy megverte a gyereket, még meg is fenyegette élettársát egy sárvári férfi, hogyha elmondja a bántalmazást, akkor megöli

Majd a feleségét is megfenyegette, hogyha terhelőt vall rá, akkor nem kapják vissza a hatóság által nevelésbe vett gyermekeiket.

Gyermek- és fiatalkorú sértettje is volt egy rolleres balesetnek egy Sopron melletti kisvárosban

Túl gyorsan mentek, autónak ütköztek, és csak az egyikőjük viselt sisakot. 

Az etikett címke jelentősége a termékek piacán

A termékek címkézése talán sokak számára egyszerű és rutinszerű feladatnak tűnhet, de valójában jóval mélyebb jelentőséggel bír ez a tevékenység.

Bíróság mondta ki: jogsértő volt Magyar Péter „lepoloskázása”

A Mediaworks-nek bocsánatot kell kérnie a TISZA elnökétől.

Rekord adatforgalom az ünnepek alatt a magyar mobilhálózatokon

A karácsonyi és újévi időszakban ugrásszerűen nőtt az internetezés és a tévézés, több szolgáltatónál történelmi csúcsokat mértek.

Fegyverrel fenyegetőzött két férfi az Ifjúság körúton Győrben

Kivonult a TEK, lövések végül nem dördültek.

Szombathely egy új parkkal, és tisztább levegővel is gazdagodott a JUSTNature projekt által

A helyi önkormányzat zöld projektje a végéhez ért, de hamarosan még nagyobb zöld felület kaphat teljesen új kinézetet a városban.

A magyar kultúra napja Győrben - ünnepi esemény a Városházán

Díjátadóval és kulturális műsorral emlékezik meg a város január 22-én a magyar kultúra napjáról.

Íme a hétvégi programok Győrben és a környéken

Sóterápia, éjszakai bevetés, Ványa bácsi, székely fonó és egy csomó minden más. 

Lejárt számláik kifizetésére nyert pályázaton pénz Kőszeg, és Csepreg

Ágh Péter nem felejtett el pózolni egyik település polgármesterével sem.