LMP: Az országos népszavazás biztosíthatja, hogy a kormány ne trükközhessen az akkumulátorgyárak helyszíneivel

Farkas Bazsi 2023-02-09 16:15:04
A profit kimegy, a szennyezett környezet marad.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azért kezdeményezett országos népszavazást, hogy a német autógyártókat és az ázsiai akkumulátorgyárakat készségesen kiszolgáló kormány, a jövőben a helyiek kifejezett hozzájárulása nélkül ne áldozhassa fel vízkincsünket, termőföldjeinket, gyermekeink jövőjét a multinacionális cégek profitjának érdekében.

Tetlák Örs a zöldek elnökségi tagja és egyben Érd város alpolgármestere emlékeztet arra, hogy öt évvel ezelőtt az LMP aktivistái akadályozták meg az érdi közgyűlésen, hogy a Fidesz tönkre tegye az Elvira-majort, hiszen a kormány a gyümölcsös helyén ipari parkot hozott volna létre, hogy akkumulátorgyárat hozzon ott létre. Azonban a Fidesz végül mégis kiszolgálta a dél-koreai céget, hiszen Érd és az Elvira Major ugyan megúszta a beruházást, de Komáromban megvalósult a befektetés.

Éppen ezért van szükség országos népszavazásra, hiszen hiába sikeres egy helyi népszavazás Debrecenben, ha a beruházást a Fidesz pár kilométerrel arrébb viszi. Tetlák hangsúlyozta azt is, hogy a kormány nem kérdezi meg a településen élőket, elzárja őket a döntéstől, ráadásul a gyárakban jellemzően vendégmunkásokat dolgoztatnak, alacsonyan tartva a bérszínvonalat. Ezen kívül további adókedvezményeket is biztosítanak ezeknek a cégeknek, miközben a környezetvédelmi szabályozás elfogadhatatlan.

Ha ez nem lenne elég, elképesztő mennyiségű állami támogatásokat is kapnak ezek a multinacionális vállalatok, miközben a nyereséget kiviszik az országból, a környezetszennyezést pedig itt hagyják. Az LMP szerint a profit soha nem előzheti meg az embert, sem a természetet, Magyarország saját mértékéhez képest már most is bőven elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik, a külföldi igények miatt hazánk vízkincsét kiárusítani pedig annyira zöld, mint amennyire nemzeti: semennyire. Tetlák szerint ezért van szükség országos népszavazásra, hogy egyetlen település se járjon úgy, mint Sóskút, Iváncsa, vagy Debrecen.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.