Lázár János belengette a vasi útfejlesztéseket, de a kormánynak halvány lila gőze sincs arról, hogy mikor indulhatnak meg a beruházások

Farkas Bazsi 2023-02-09 07:24:00
De legalább kiemelt figyelmet kapnak, az is valami.

Komoly politikai road show-t nyomott le a frissen kinevezett államtitkára, Ágh Péter (Fidesz-KNDP) meghívására Lázár János (Fidesz-KDNP) Építési és Közlekedési Miniszter január közepén Észak-Vas megyében.

A miniszter többek között Celldömölkön, Sárváron, Kőszegen is járt. Celldömölkön beszédet is mondott, ahol a várható Vas megyei útfejlesztésekről is beszélt. 

A miniszter a szombathelyi elkerülő megépítését, a Körmend és Szombathely közötti négysávos autóút megépítését és a Szombathely-Kőszeg közötti gyorsforgalmi út megépítését jelölte meg a tárcájához tartozó kiemelt projektként.

Ahogy arról már korábbi, nagy olvasottságot kiváltott, cikkünkben is írtunk tavaly éppen Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térségének fideszes parlamenti képviselője jelentette be, hogy a szombathelyi északkeleti elkerülő építését felfüggesztették. 

Azt pedig kérdésünkre válaszolta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy a Kőszeg-Szombathely 2x2 sávos gyorsforgalmi út kivitelezésének megkezdése felülvizsgálat alatt van.

Most Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője kérdezte meg konkrétan az Építési és Közlekedési Minisztériumtól, hogy egészen pontosan mikor indulhatnak meg a Lázár miniszter által kiemelt beruházásként emlegetett útépítések.

A kérdésre Csepreghy Nándor miniszterhelyettes válaszolt:

Tisztelt képviselő úr! A kormány folyamatosan mérlegeli a gazdasági helyzetet és ennek függvényében fogja elindítani a beígért beruházásokat. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.