Garázdaságot követett el Varjú László

Farkas Bazsi 2023-01-30 17:03:00
A Fővárosi Törvényszék szerint.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint 2023. január 30-án nem jogerős ítéletével választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek Varjú László DK-s politikust, míg a testisértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

Az ítélet szerint a vádlott a 2018. évi országgyűlési választás előtt az egyik politikai párt egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelöltjeként találkozott egy független jelöltként induló férfival, akit a jelöltségtől a visszalépés irányába próbált terelni. A független jelölt a beszélgetés alatt kitartott amellett, hogy a választásokon indulni kíván, ezért a vádlott felajánlotta neki a kampányra addig fordított költségeinek kifizetését.

null

null

Az ítélet második pontja szerint a 2018. december 16-án az MTVA épülete előtt tüntetés volt. A már országgyűlési képviselő Varjút – e pozíciójából eredően – több képviselőtársával együtt beengedték az épületbe, ahol ők a biztonsági osztály vezetőjével közölték, hogy öt pontból álló követelésüket szeretnék beolvastatni a köztelevízió adásában. Az osztályvezető az intézmény rendeltetésszerű
működésének megzavarása elkerülése érdekében tájékoztatta arról az országgyűlési képviselőket, hogy mely területek minősülnek zártnak, védettnek.

2018. december 17-én délelőtt a vádlott több képviselőtársával ismételten megkísérelt bejutni az MTVA épületébe, ezt azonban a biztonsági őrség tagjai a stúdió ajtaja elé állva megakadályozták. Az eset során a képviselők – köztük a vádlott – testükkel a biztonsági őröknek többször nekifeszültek.

A bíróság álláspontja szerint ez utóbbi eset kapcsán megállapítható volt, hogy bár a vádbeli időszakban az országgyűlési képviselők jogszerűen tartózkodtak az MTVA épületében, azonban a törvény arra nem ad lehetőséget, hogy a képviselők az adást megzavarják. A bírósági döntés értelmében az elítélt politikus kihívóan közösség ellenes magatartást valósított meg, ugyanakkor nem akart szándékos sérülést okozni a jogszerű magatartást tanúsító biztonsági őröknek, ezért a testi sértés bűntettét a szándék hiányában terhére nem lehetett megállapítani.

A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaságvétségében bűnösnek kimondott politikust 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék, míg a testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette őt.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott terhére nem értékelhető időmúlást, valamint azt, hogy egy hozzátartozójáról ő gondoskodik. Súlyosító körülménynek tekintette a Fővárosi Törvényszék a garázdaság vétsége esetén a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát, míg a választás rendje elleni cselekmény kapcsán azt, hogy az elkövetés módja korrupciós jellegű volt.

Az ítélettel szembeni fellebbezések folytán az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.