Tagadja a Mi Hazánk, hogy tagja lenne a győri Fodor Roland

Pintér Bence 2023-01-27 10:42:00
A párt szerint csak a jelentkezését nyújtotta be.

Közleményt juttatott el lapunkhoz a Mi Hazánk, amelyben igyekeznek maguktól eltávolítani Fodor Roland győri független képviselőt, akiről csütörtök reggel írtuk meg, hogy úgy szavazott a szentiváni termőföldek veszélyes ipari területté átminősítése, illetve egy későbbi akkumulátorgyár előtt zöld utat nyitó javaslat mellett – megváltoztatva korábbi szavazatát –, hogy közben a debreceni akkumulátorgyár ellen tüntető Mi Hazánkkal áll kapcsolatban.

Forrásaink arról beszéltek, hogy a párt regionális igazgatójaként lépett fel, a Mi Hazánk állítása szerint azonban Fodor nem a párt tagja, csak jelentkezését adta be.

Azt írják: Fodor korábban valóban kérelmezte a tagfelvételét, amit akkor elutasított a párt vezetése. Azóta ismét beadta tagfelvételi kérelmét, amelynek elbírálása jelenleg folyamatban van, de döntés még nem született.

Ehhez képest lapunk információi szerint immár két helyi Mi Hazánk-vezető is van, aki Fodor Roland párt körüli tevékenysége miatt hagyta el a radikális jobboldali pártot, Géber József ügyéről korábban be is számoltunk, akkor még csak tanácsadóként jelent meg a párt helyi szárnya körül Fodor, aki korában azzal került be az országos sajtóba, hogy a választás előtt egy héttel a Civilek Győrért nevű, szintén exjobbikosok által alapított szervezettel összejátszva kiléptette a győri Jobbikot és jelöltjeit az összefogásból 2019-ben.

nformációink szerint ennél most már jóval nagyobb szerepet szántak Fodornak a pártban – nem kizárt azonban, hogy formailag igaz, hogy nem volt még párttag.

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.