A Lamborghiniből a vádlottak padjára ül, a COVID járvány idején maszkokat osztogató győri sajtkirály

Farkas Bazsi 2023-01-27 08:27:27
Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet.

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet, amelynek tagjaival és segítőivel, összesen 29 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A szervezet győri vezetője a COVID-járvány idején „jótevőként" tűnt fel azzal, hogy adományozás céljából luxusautókkal szállított maszkokat. Mára viszont – az ügyészség előtt is – adócsalóként vált ismertté.    

Bűnözők közreműködésével, egy céghálózaton keresztül, az adózási szabályokat megkerülve, leginkább sajtból, de csokoládéból és kávéból is jutott bőven szállítmány uniós országokból hazai kereskedőkhöz. Összesen több mint 10 ezer tonnányi élelmiszert adott el a Budapest és Győr környéki társaságokat irányító bűnszervezet.  Negyedévente cserélődő, úgynevezett „dobós", azaz valós tevékenységet nem végző, rövid élettartamú cégeken keresztül szerezték be a csaknem egymillió ember átlagos éves sajtfogyasztásának megfelelő mennyiségű árut, amit nagykereskedőknek és szállodai beszállítóknak értékesítettek.

Fotó: vezess.hu

2020 nyarán, kétnapos akcióban csapott le az elkövetőkre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen. A pénzügyőrök összesen 85 helyszínen tartottak kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a nyomozók luxusautókat és jelentős összegű készpénzt foglaltak le, ingatlanokat és bankszámlákat zároltak, amelyek összértéke eléri a 1,5 milliárd forintot. A lefoglalt luxusautók között volt – egy azóta sikeresen elárverezett – Lamborghini Aventador és egy Bentley Continental is. Ezekkel szállította a bűnszervezet vezetője a szájmaszkadományokat a győri kórházaknak.

A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának felderítése és nyomozása alapján felelnek tetteikért az elkövetők a Győri Törvényszék előtt.  

A győri pénzügyi nyomozók csaknem 40 ezer oldalnyi nyomozati iratot készítettek, amely alapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség a 15 emberből álló bűnszervezet és az azt segítő további 14 emberrel szemben emelt vádat. Az ügy tárgyalása hamarosan egy előkészítő üléssel kezdődik. Az eljáró ügyész, több mint 200 oldalas vádiratában a bűnszervezet vezetőire, még teljes beismerés esetén is 10, 9 és 8 évnyi, ténylegesen letöltendő fegyházbüntetést kér, kizárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is.

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.