Ők voltak idén a Magyar Kultúra Napja szombathelyi kitüntetettjei

Farkas Bazsi 2023-01-22 10:22:12
Gratulálunk!

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj adományozható annak a személynek, aki a kulturális életben több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett. A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.

Fotó: szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj I. fokozatát 2023-ban

KISS ANDREA kapja.

Kiss Andrea az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. közművelődési igazgatója. Több mint 30 éve dolgozik Szombathely kultúrájáért, közművelődéséért, az elmúlt 18 évben különböző vezetői pozíciókban. Igazgatója volt a Gyermekek Házának, szakágvezetője, majd igazgatóhelyettese az AGORA Szombathelyi Kulturális Központnak. Évekig program- és művelődésszervezőként dolgozott, majd kis kitérőt tett a bábszínészet felé, de pályafutásának meghatározó részében a gyermek- és ifjúsági területen végzett munkája jelentette számára a szakmai kiteljesedést.  

Folyamatosan képezi magát: főiskolai művelődésszervezői, történelem tanári végzettséget és egyetemi művelődésszervezői diplomát is szerzett több szakirányú tanfolyam mellett.

Olyan nagyszabású rendezvények köthetők nevéhez, mint a 2000-es években több éven át zajló Szombathelyi Játékfesztivál, az évente megrendezett Városi Gyermeknap, vagy a Szent Márton-évben megalkotott Kalandjáték Savariában című játszóház. Aktív kezdeményezője és irányítója olyan uniós projekteknek, mint a Tudástarisznya és az AGORA-Óra című kompetenciafejlesztő program, vagy a jelenleg is zajló DigIT-AGORA – Okos város, okos közösségek című közösségfejlesztő pályázat.

Feladatai az elmúlt évtizedekben átalakultak, bővültek, ám munkáját mindig az alaposság, precizitás, személyre szabott odafigyelés és problémamegoldás jellemzi szervezőként és vezetőként is. Hisz a csapatmunkában, közösségben szeret dolgozni. Fontosnak tartja a közönséggel, a látogatókkal való személyes kapcsolattartást, ezért állnak közel hozzá az olyan programok, ahol a résztvevőkkel alkalma van beszélgetni is, ilyen alkalmak a kézműves foglalkozások, vagy a játszóházak, amelyekben aktívan részt vesz, és kikapcsolódást is jelentenek számára.

Munkatársai az alaposságát, következetességét, a munkával szembeni alázatát, az abban való elmélyülést, beosztottjaira való odafigyelését becsülik benne leginkább.

Társadalmi feladatokat is vállal: 1998 óta a Változó Világért Alapítvány, 2020 óta a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának tagja.

Kimagasló szakmai tevékenységét kitüntetésekkel ismerték el: 2006-ban Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Ifjúsági Tagozat Díjat, 2012-ben a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesülettől Közösségi Kultúráért Díjat vehetett át. 2013-ban megkapta a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Ifjúságért-díjat.


A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj II. fokozatának egyik kitüntetettje:

POLGÁR KATALIN

Polgár Katalin a Polgármesteri Hivatal kulturális ügyintézője. 38 éve dolgozik Szombathely kulturális életében. Naprakészen tájékozott a város kulturális történéseiben, legyen az színház vagy képzőművészet, irodalom vagy épp könnyűzene.
1985-ben kezdett dolgozni meghatározó munkahelyén a Szombathelyi Képtárban mint gyűjteménykezelő. Fő tevékenységi területe a műtárgynyilvántartás és a kiállításszervezés volt. Kiemelkedően jó munkakapcsolatot alakított ki a helyi képzőművészeti alkotói bázissal, s velük együtt számtalan sikeres kiállítási projektben vett részt.

Munka mellett is folyamatosan képezte magát. 2001-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, továbbá kommunikációs szakemberi végzettséget szerzett.

2012-ben került Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, ahol kulturális ügyintézőként a kezdetektől végzi a közművelődési, közgyűjteményi, előadó-művészeti és egyéb kulturális ügyek döntési előkészítését és koordinációját. Folyamatos kapcsolatot tart a városi kulturális intézményrendszerrel, figyelemmel kíséri a város kulturális és művészeti életét. Munkájának szerves része a Szombathelyi Értéktár Bizottság értékőrző tevékenységének támogatása. Közreműködik az „Aktív időskor Szombathelyen” programban is.

Polgár Katalin nemcsak alakítója és segítője a város kultúrájának, hanem résztvevője is. A szó pozitív értelmében vett „kultúrafogyasztó”, aki épp ezért tudott az elmúlt évtizedekben értő módon segíteni a város kulturális életének.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj II. fokozatának másik kitüntetettje:

SZÁNTÓ ISTVÁN

Szántó István Szombathelyen született 1978-ban. Középiskolai tanulmányait a Művészeti Gimnáziumban végezte, diplomáját 2003-ban szerezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő és Vizuális Nevelés Szakán. Külföldön, a glasgow-i School of Art, Art Photography Department és a bécsi Akademie der Bildenden Künste Wien intézményekben folytatott tanulmányokat. 2011-ben tudományos fokozatot szerzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Jelenleg az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Tanszék adjunktusa, tanít a művészeti szakgimnáziumban. Munkásságát a figuralitás, a narratív ábrázolás, a tárgyi folklór használata, a fantasztikum, az irónia, a kisajátítás stratégiája, a képek digitális átalakítása, valamint a kulturális identitás keresése jellemzi. Ahogy ő fogalmaz: alkotásai elsődleges forrása a népművészet, a személyes, társ-ember-közösség kereső és az azonosulási ősszenvedély megnyilatkozása, valamint az olyan alkotásmód, amely a jelenkori tudatot keresi, és reflektál a 21. század technikai szenzualista művészetére. Képzőművészeti tevékenysége nem egy-egy műcsoportra összpontosul, hanem összetett, alkotói szisztémája tevékenységközpontú, ahol a művészeti program és képzőművészeti vállalás a fontosabb. A hagyományos stílusok mellett egyéb műfajokkal is kísérletezik.

Alkotói tevékenysége mellett aktív művészetszervezői munkát is folytat. A Westwerk Művészeti Alkotóműhely Kulturális Egyesület tagja. Egyik kezdeményezője, szervezője és alkotója a Bloomsday keretében Szombathelyen 2021-ben elindított murális projektnek. Műve az Aréna utcai óvoda falát díszíti. Szervezője és kitalálója a FA Képzőművészeti Alkotóműhely és Szimpóziumnak, melynek bemutatkozó kiállítása tavaly szeptemberben a képtárban volt, a hozzá tartozó előadássorozattal. Ennek folytatását is tervezi a jövőben. Tagja a STAG egyesületnek, többször bemutatkozott kirakatkiállításokon.

Rendszeres kiállító művésze egyéni és csoportos hazai, illetve külföldi tárlatoknak.

A Kultúra Támogatásáért díjat 2023-ban

PADOS GÁBOR kapja.

Pados Gábor műgyűjtő és galériatulajdonos Szombathelyen született 1966-ban. A város kultúrájáért, annak támogatásáért végzett tevékenysége kiemelkedő. Munkásságának három fő pillére az acb Galéria, az Irokéz Gyűjtemény, valamint az Irokéz Galéria.
Első műtárgyát 21 évesen vásárolta. 2003-ban negyedmagával megalapította az acb Galériát, melynek 2009-ben kizárólagos tulajdonosává vált. Mára több mint 50 művészt képvisel, és Magyarország egyik legnagyobb kortárs művészeti galériájává nőtte ki magát. Rendszeres résztvevője rangos nemzetközi művészeti vásároknak. Számos magyar alkotást juttatott be olyan híres közgyűjteményekbe, mint a New York-i Moma, a Metropolitan, vagy a londoni TATE Modern.

Az Irokéz Gyűjtemény a magyar kortárs műveket tartalmazó kollekciók között egyedülálló. Pados Gábor Pajor Zsolt szombathelyi üzletemberrel közösen alapította. A kezdetekkor egy-egy kép megvétele inkább a művész támogatását jelentette. A 90-es évek végére álltak össze gyűjteménnyé a megvásárolt művek. A kollekció 2011-ben mutatkozott be először, rögtön két helyen. A mára több mint 1500 darabból álló gyűjtemény képet ad az elmúlt 30 év magyar képzőművészetéről. Anyagából a Magyar Nemzeti Galéria, a Párizsi Magyar Intézet, a Szombathelyi Képtár, valamint a debreceni MODEM és a Veszprémi Művészetek Háza is rendezett kiállítást.

Az Irokéz Galéria 2001-ben nyitotta meg kapuit a Thököly utcai épület tetőtérében. Az első tárlaton az Irokéz Gyűjtemény mutatkozott be. Nemzetközileg ismert magyar kortárs képzőművészek kedvelt kiállítóhelyévé vált, ugyanakkor a város általános-, közép- és főiskolásainak is lehetőséget biztosított a bemutatkozásra. Tehetségkutató pályázatokat hirdetett, szombathelyi rendezvények állandó helyszíne lett. Pados Gábor a kultúra magánúton, az üzleti szféra részéről történő támogatásával követendő példát állított mind Szombathely, mind az ország vállalkozásai elé. A galéria 2011-ben bezárni kényszerült, 2015-ben Új Irokéz Galéria néven a Szombathelyi Képtár épületében nyitott meg újra, a szombathelyi önkormányzattal és a Savaria Múzeummal kötött megállapodásnak köszönhetően. Itt az Irokéz Gyűjtemény is különálló raktárhelyiséget kapott.

Pados Gábor volt az ötletgazdája az elmúlt évtized magyar művészeti és piaci narratíváját is meghatározó galériák együttműködésén alapuló Bookmarks kiállításnak, kezdeményezője a Magyar Nemzeti Galéria kortárs szerzeményeit magánadományokkal támogató A Kortárs Művészet Barátai Nonprofit Kft-nek. Az elmúlt években rendszeresen a magyar kortárs művészeti élet tíz legbefolyásosabb személyisége közé választották.

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.