Fokozottan védett barátkeselyűt lőttek le vadászok

Farkas Bazsi 2023-01-19 16:34:55
A madár testén jeladó volt, ezért az állat tetemét megsemmisítették, a jeladót pedig a Tisza melletti bozótosban rejtették el.

Ragadozó madarak elejtése miatt emelt vádat vadászok ellen a szabolcsi főügyészség

Egy fokozottan védett barátkeselyű, valamint négy másik ragadozó madár elejtése miatt emelt vádat több vadász ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség - közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Szilágyi László közleményében azt írta, az első esetben az egyik szabolcsi gazdaság területén a fővadász utasítására két vadász 2021 nyarán csapdákat helyezett ki azért, hogy védett ragadozó madarakat fogjanak be, melyeket későbbiekben majd elpusztítanak.

Fotó: wikipedia

Az egyik beosztott vadász három, míg társa egy védett madarat fogott be, majd azokat egy kazánban elégették, illetve egy részüket az országút mellett helyezték el úgy, mintha a madarak gázolás következtében pusztultak volna el - ismertette.

A fővadász és egyik beosztottja a nyomozás során beismerő vallomást tett. Mivel segítették a hatóság munkáját, a velük szemben állatkínzás miatt indult eljárást az ügyészség egy évre felfüggesztette és elrendelte pártfogói felügyeletüket. Ezen kívül a fővadász kétmillió, beosztottja pedig 500 ezer forintot köteles fizetni egy madárkórházat üzemeltető alapítványnak - közölte a sajtószóvivő.

A második esetben a gazdaság másik vadásza 2021 áprilisában egy vendégvadásszal fokozottan védett barátkeselyűt pillantott meg a határban. A vadász beleegyezésével a vendégvadász lelőtte a barátkeselyűt, ezután vették észre, hogy a madár testén jeladó van, amelyet bolgár állatvédők szereltek fel rá. Az állat tetemét megsemmisítették, a jeladót pedig a Tisza melletti bozótosban rejtették el.

Az ügyészség a két férfit természetkárosítás és állatkínzás bűntettével vádolja és azt indítványozta, hogy bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre és a vadászati tevékenységtől való eltiltásra ítélje őket.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.